Az ügynökség Nagy-Britannia érdekeit képviseli majd a nemzetközi partnerekkel folytatott tárgyalásokon és éves költségvetéssel is gazdálkodhat majd, mindezzel az ország egy olyan időszakot hagyhat a háta mögött, amikor a világűrrel kapcsolatos kutatások és költések évi 270 millió fontot vontak el az államkincstárból. A német, olasz vagy francia ügynökségektől eltérően az angolok egyfajta szövetséget, a British National Space Centre-t állítanak az ügynökség mögé, amely az űrkutással és innovácóval foglalkozó kormányhivatalok és kutatóközpontok prominens szakértőiből áll.
Az ügynökség bejelentése nem az első lépés a világűr felé: júliusban az ESA európai űrügynökség Angliában nyitott meg egy technikai bemutatóközpontot, illetve májusban Timothy Peake őrnagyot választotta tagjaik közé az első brit űrhajósként. Egy hete egy olyan tanulmányt is publikáltak, amelyben azt olvashatjuk: miként tud Nagy-Britannia segíteni abban az emberiségnek, hogy embereket küldjünk a világűrbe - főként a Marsra és a Holdra. Lord Drayson emellett azt is elmondta: az sem lehetetlen, hogy hamarosan angol földön is kilövőpályát épít a Virgin Galactic, így Európából is megközelíthetjük majd a világűrt.
Nagy-Britannia az űrbe vonul
Nemzeti űrügynökséget hoz létre Nagy-Britannia, jelentette be több hónapos megbeszéléssorozatot követően Lord Drayson tudományos és fejlesztési miniszter, írja a BBC.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.