Török fejlesztők egy olyan keresőrendszeren dolgoznak, ami 2010-ben válik elérhetővé és a remények szerint minden muzulmán országban sikerre számíthat, jelentette be Tayfun Acarer, az ország információtechnológiai és kommunikációs bizottságának igazgatója. A lokális keresőt azért preferálnák, mert állítólag "jobb szerkesztői értékítélete" van, mint a Google-nek, ami "olykor süket az egyes országok érzékeny témáira".
Nagyobb felháborodást kelthet azonban, véli a foreignpolicy.com, az Anaposta: az a szolgáltatás, aminek révén az ország minden - 76 milliónál is több - állampolgára saját emailcímet és hozzá tartozó 10 gigabájtos tárhelyet kapna a közeljövőben. "Minden csecsemő anyakönyvezéskor megkapja saját, nevére szóló emailcímet, ami személyi irataira is rákerül", állította Acarer. Így elmondása szerint ki lehet kerülni a külföldi mailszolgáltatókat, akik biztonsági problémákat jelentenek: a török internetes kommunikáció ugyanis külföldi országokba jut ki és úgy tér vissza az ország felhasználóihoz.
Anaposta: Törökország az új Kína
Törökország két fronton is megpróbálja visszaszorítani a globális internetes szolgáltatásokat és helyi megoldásokat vezet be helyettük. Az egyik projekt kifejezetten két lábbal tapos a személyiségi jogokban, véli a foreignpolicy.com.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.