A teljes képernyőn történő írás nem új találmány. A kicsit a régi, DOS-os időkre emlékeztető módszer meglepően jót tesz, ha az ember valóban csak arra akar koncentrálni, amit éppen ír.
Személyes kedvencünk OS X-en a Bean elnevezésű szövegszerkesztő, amely ugyancsak rendelkezik ilyen opcióval, de Windowsra is találunk hasonlót, például a WriteMonkey-t.
A most kipróbált, OS X alatt futó és jelenleg még béta állapotú OmmWriter azonban még ezeknél is tovább megy a koncentráció segítésében. A program igazi „New Age szövegszerkesztő": igazán meditatív környezetben dolgozhatunk vele.
A program kizárólag teljes képernyőn használható, és a hagyományos szövegszerkesztőkkel ellentétben nincs lehetőségünk a szöveg formázására, csak annak begépelésére. Használhatunk persze három különféle fontot (ebből a kézírásos sajnos nem kedveli az ő és ű karaktereket), de ez csak a felületre vonatkozó változtatás. Az OmmWriter három különböző háttérrel használható, az alapértelmezett egy téli táj, két fával, amely valóban nagyon nyugtatóan hat. Van egy papírmintázat, szintén erősen fehér tónussal, és választhatunk teljesen fehér színt is háttérnek.
Van tehát egy fehér hátterünk, és rajta egy méretezhető szövegdoboz, amelyben változtatható a betűtípus és annak mérete. Ha ennyit tudna a program, nem nagyon foglalkoznánk vele, ám az OmmWriter további meglepetésekkel is szolgál.
Munkánk közben ugyanis hét különböző dalt hallgathatunk, New Age stílusban. Igazán meditatív dallamok, különösen, ha fülessel vagy jó minőségű hangszórón hallgatjuk őket. Vitathatatlanul segítik a koncentrációt (bár némelyik talán már altatódalnak is beválna, így megvan a rizikó, hogy egy fárasztó nap után, írás közben a billentyűzetre dőlünk).
Ugyancsak változtatható a gépelést kísérő hang, amely lehet az írógéptől a cseppkőbarlangban csöpögő vízcseppekig bármilyen. Itt is hét különböző téma közül választhatunk.
Ha úgy vesszük, a gondolatokon kívül tényleg minden mást biztosítanak számunkra az íráshoz. Ha az ember felkap egy fülest, teljes nyugalomban, szinte a világtól visszavonultan írhat.
Természetesen a zene, a hangeffektek akár ki is kapcsolhatók, és játszhatjuk kedvenc „agyserkentő" zenénket mondjuk az iTunesszal a háttérben, de az OmmWriter különlegességét éppen a saját dallamai és az egész összhangja adja (bár hét dal azért az idők végezetéig nem lesz elegendő, egy idő után minden bizonnyal vágyik valami másra az ember).A program használhatja a rendszer helyesírás-ellenőrző modulját, így ha telepítettük a magyar helyesírás-ellenőrzést OS X-re, akkor azt gond nélkül bekapcsolhatjuk (bár a szavak alatti piros csíkok kicsit megtörhetik a „varázst", de ellenőrizhetünk az írás végén is, ízlés kérdése).
Az elkészült szöveget saját formátumába menti az OmmWriter, de ha inkább TXT-t szeretnénk, arra is van lehetőségünk, csak be kell jelölni az erre vonatkozó opciót a Save As ablakban.
Bár a program jelenleg béta verziójú, nálunk hibátlanul futott. Az majd kiderül, mit tesznek bele a jelenlegi lehetőségeken túl a készítők. Windowsos verzióról nincs hír, így egyelőre csak a Macesek veselkedhetnek neki a meditatív írásnak... A béta verzió ingyenesen letölthető innen.
Aki inkább saját szövegszerkesztője, vagy más szoftverei esetében szeretne kizárni zavaró tényezőket, annak érdemes kipróbálnia a korábban bemutatott – Windowson és OS X-en egyaránt használható – megoldásokat, amelyekkel „elsötétíthetünk" az aktív programablakon kívül minden mást, például a háttérben megnyitott böngészőablakokat.
Kipróbáltuk a meditatív szövegszerkesztőt
A teljes képernyőn történő írás nem új találmány.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.