A Demos ezer, 16 és 50 év közti internetezőt kérdezett meg zenebeszerzési szokásairól: az eredmények szerint minden tizedik angol internetező tölt zeneszámokat illegálisan. Peter Bradwell, a Demos egyik kutatója azt nyilatkozta az Independentnek: a politikusoknak és a zenecégeknek rá kellene jönniük, hogy a zenefogyasztási szokások teljesen megváltoztak, az embereknek pedig alacsonyabb árakra és könnyebb hozzáférésre lenne szükségük. A becslések szerint Anglában évente körülbelül hétmillió felhasználó tölt le zenéket illegálisan, a brit lemezipari szervezet, a BPI szerint mindez közel 200 millió fontnyi kiesést jelent a zeneiparnak.
Mindez arra következtetni, hogy az Angliában és az EU több tagországában régóta vitatott "három csapás" szabály, amelynek értelmében az illegális letöltőket adott időre "le lehetne kapcsolni" az internetről, csak károsítaná a zeneipart. A brit zeneipar véleménye ettől függetlenül is megmásíthatatlan, a kérdőív pedig azt mutatja, hogy a fenyegető kampány félig-meddig sikeresnek bizonyult: a megkérdezettek 61 százaléka ugyanis azt állította, abbahagyná a letöltést, ha akár csak egy hónapra is eltiltanák őket az internettől.
Mark Mulligan, a Forrester Research kutatója szerint kifejezetten a filecserélők azok, akiket ténylegesen is érdekel a zene - ez a réteg pedig megismerő mechanizmusként használja a filecserélőket. 2009-ben már ott tartunk, hogy felnőtt egy olyan fiatal generáció, akiknek a fogalomtárában egyáltalán nem szerepel az, hogy a nem koncerten hallgatott zenéért fizetni kellene. Olyan árlimitet kell így találni a letölthető zenére, ami mindenki számára elfogadható. Erre is indul a szigetországban egy kezdeményezés: a Virgin Media és a Universal Music indít egy előfizetési rendszert: havi 15 fontért cserébe tetszőleges mennyiségű zeneszámot lehet letölteni és meg is tartani.
Az illegális letöltők költik a legtöbbet a zenére
Mindenkinél többet költenek a zenére azok, akik illegálisan töltenek zenét a netről, derül ki a Demos brit felhasználókat érintő közvélemény-kutatásából. Zenére a letöltők átlag évi 77, a "becsületes" zenerajongók csak 44 fontot áldoznak - írja a The Independent.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.