A UCLA Kaliforniai Egyetem kutatását Prof. Gary Small pszichiáter végezte, aki már korábban is kimutatta: a netezőknél sokkal nagyobb aktivitást figyelhetünk meg az agy azon részeiben, amik a komplex érvelésért felelősek, igaz, tanulmánya nem tudta kifejteni sem ennek okát, sem ennek következményeit - akár még az is előfordulhat, hogy a komplex érvelésben jobb emberek egyúttal a hálóhoz is jobban vonzódnak.
Small kísérletében huszonnégy, 55 és 78 év közti internetezőt vizsgáltak, akiknek fele még alig ült a gép előtt, a másik fele pedig gyakorlott netező volt (ők voltak a kontrollcsoport). Egy kéthetes periódus alatt hét napon át napi egy órát kellett az önkénteseknek böngészniük a hálót - a két hét kezdetén és végén pedig fMRI agyszkeneket készítettek róluk.
A kezdőket megnézve a kutatók azt tapasztalták, hogy sokkal nagyobb aktivitás tapasztalható azon területek, amik a döntéshozásért és a munkamemóriáért felelősek - ezen utóbbiban tartjuk azon információkat, amiket gyorsan elő kell vennünk és használnunk kell a mindennapokban, de ide kerül egy újonnan megjegyzett telefonszám is, amiről tudjuk, sürgősen fel kell hívnunk. A professzor azt állítja: az internet egyfajta agytorna, de hogy az ezáltal szerzett képességek az élet más területén is kamatoztathatóak-e, azt nem tudja teljes bizonyossággal állítani.
Internettel fejleszthető a döntéshozási képesség és a memória
Pusztán két hét internetezés árán már fejlődést lehet elérni az agy azon területein, amelyek a döntéshozatalért és a memóriáért felelősek, hangzott el a Society for Neuroscience konferencián - írja a Popular Science.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.