A Tweak N Tune sok szempontból hasonlít a Microsoft saját Tweak UI alkalmazásához, de valamivel több lehetőséget rejt.
A felületük viszont szinte megegyezik, itt is a bal oldalon látható fastruktúrából választhatjuk ki az átalakítani kívánt opciókat, majd a jobb oldalon megjelenő beállítási lehetőségek közül választva szabhatjuk át az adott funkciók működését. A programban három nagyobb kategóriára osztották a lehetőségeket, az egyik a Windows általános funkcióit tartalmazza, a másik a biztonsági beállításokat, a harmadik pedig a különféle extra, de szintén a rendszerhez tartozó szoftverek opcióit (MSN Messenger, Outlook Express, Windows Media Player stb.).A rizikós beállításoknál figyelmeztetést kapunk Így azután testre szabhatjuk a Windows szinte minden fontos, vagy éppen mellékes funkcióját, kezdve a Start menü működésétől, a funkcióbillentyűk letiltásán és gombok eltüntetésén át, az Asztal legapróbb jellemzőinek átalakításáig. Minden egy helyen, átláthatóan elrendezve A végére a Windows pont úgy viselkedik majd, ahogy az számunkra a legjobb, kivéve, ha „sikerül" valamit rosszul beállítanunk. Ez a veszély mondjuk kis hozzáértéssel nem fenyeget, hiszen a program viszonylag kevés létfontosságú „szervét" engedi elérni a rendszernek, de azért érdemes körültekintéssel eljárni, nehogy adatvesztés legyen a vége! A program a kényesebb funkciók átállításakor szerencsére figyelmeztet is, hogy az adott feladat végrehajtása csak haladó felhasználóknak és józan állapotban ajánlott.
Mindazonáltal valóban hasznos lehetőségek is rejlenek a szoftverben, érdemes végignézni az opciókat, és a segítségével saját elvárásainknak megfelelőre szabni a Windows működését.
Tegyük kezesebbé a Windowst, néhány kattintással
A Tweak N Tune sok szempontból hasonlít a Microsoft saját Tweak UI alkalmazásához, de valamivel több lehetőséget rejt.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.