A világon először tesztelték - és egyúttal bizonyították - kutatók azt, hogy egyes páciensek vegetatív állapotban vagy minimális öntudatot mutatva is képesek tanulni. A Buenos Aires-i Egyetem, a Cambridge-i Egyetem, valamint az argentin Kognitív Neurológiai Intézet kutatói klasszikus pavlovi módszert használva bizonyították be mindezt: az egyes betegeknek egy hangot játszottak le, majd rögtön utána levegőt fújtak a szemükre.
Rövid idő után a kutatók arra lettek figyelmesek, hogy a páciensek szeme megrebben, amikor a hangot hallják, még azelőtt, hogy a légfuvallat a szemüket éri. Ahhoz, hogy az ingerek így összekapcsolódjanak a fejben, tudatosság szükséges, s ugyanez az asszociáció nem alakult ki azokban, akiket a kísérlet idejére elaltattak.
A tény, hogy a páciensek képesek asszociációkat formálni, azt jelenti, hogy képesek emlékeket is kialakítani. Ha pedig tanulni tudnak, akár még a félépülésre is képesek, állította a kutatás vezetője, Tristan Bekinschtein, majd hozzátette: tesztjük remélhetőleg hasznos és egyben egyszerű eszköz lesz a páciensek állapotának vizsgálatára anélkül, hogy bármilyen agyröntgent vagy hasonló más berendezést használnának. A kutatócsoport minderről a Nature Neuroscience szaklapban számolt be.
Vegetatív állapotban is képesek vagyunk tanulni
Át kell értékelnünk mindazt, amit eddig a vegetatív állapotban lévő betegekről gondoltunk, áll egy nemzetközi kutatócsoport tanulmányában, ugyanis még ilyen állapotban is képesek tanulni - olvasható a Science Daily híradásában.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.