Meg nem nevezett hírforrások szerint a közösségi oldal 50 millió dolláros (9,2 milliárd forintos) tőkeemelést kíván végrehajtani és erről állítólag Evan Williams vállalatvezető értesítette az alkalmazottakat. A Twitter - amelynek értékét februárban még 250 millió dollárra becsülték - a többi a közösségi portállal továbbra is azért küzd, hogy életképességüket bizonyíthassák a magánbefektetők előtt.
Az iráni választások után a média figyelmének középpontjába került csevegő-oldal regisztrált felhasználóinak száma júniusban érte el a 44,5 milliót, és ez mintegy tizenötszörös emelkedést jelent egy év alatt - derül ki a comScore adataiból.
A Twitter népszerűségének oka, hogy más közösségi portálokkal ellentétben a felhasználók által küldött üzeneteket alapértelmezésben az író jóváhagyása nélkül mindenki láthatja, aki az adott "csevelyre" feliratkozott, és így akár bárkiből meghatározó véleményformáló személyiség lehet. Az üzenetek limitált mérete az SMS-ekhez lett igazítva, a bejegyzések telefonról illetve telefonra is küldhetők, ez a szolgáltatás azonban a telefontársaságoktól függően már pénzbe kerül.
Egymilliárd dollárt ér a Twitter
A legfeljebb 140 karakteres bejegyzések továbbítását lehetővé tévő Twitter hamarosan befejeződő feltőkésítése után 1 milliárd dollár (184 milliárd forint) értékű lesz a népszerű közösségi mikroblog szolgáltatás - adta hírül a TechCrunch nevű online informatikai magazin.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.