Kimberley Wade kísérlete arra mutat rá, hogy hamisított videofelvételek segítségével gyakorlatilag megváltoztathatjuk emberek emlékeit az általuk korábban megtapasztalt eseményekről - még akkor is, ha azokat saját szemükkel látták, a videón látható események pedig meg sem történtek.
A Warwick Egyetem kutatói 60 résztvevővel végezték el a kísérletet, aminek során általános műveltségre vonatkozó feleletválasztós teszteket kellett kitölteni. Mindegyikük adott mennyiségű játékpénzt kapott, ebben fogadhattak, feladatuk pedig az volt, hogy gyűjtsék össze a lehető legtöbb pénzt - a "játékban" azt is kiáltják ki nyertesnek, állították a játékszabályok, aki a legtöbb játékpénzt gyűjti be. Az önkéntesek abban fogadtak, hogy minden kérdést képesek megválaszolni, aki pedig rossz választ adott, annak a pénzét be kellett tenni a játékasztal egyik részén elkerített "bankba".
A kísérlet után a videót manipulálták, hogy úgy tűnjön, az egyik résztvevő (a pszichológia tanszék egyik beépített munkatársa) csal, és miután rossz választ ad az egyik kérdésre, nem teszi vissza pénzt a bankba. Ezt követően a résztvevők egyharmadának azt mondták, azt gyanítják, csalt a mellettük ülő tesztalany. A csoport másik egyharmadának azt mondták, hogy a mellettük ülő ember csalt és el is kapták emiatt, a harmadik csoportnak pedig megmutatták a módosított videóanyagot. Ezután mindenkinek alá kellett írnia egy nyilatkozatot - de csak akkor, ha látták, hogy a mellettük ülő ember szabálytalanul jár el.
Azok közül, akiknek megmutatták a hamis videót, az alanyok 40 százaléka írta alá a nyilatkozatot - majd amikor a kutatók másodjára is megkérdezték őket, hogy biztosak-e dolgukban, a töprengők közül további 10 százalék döntött úgy, hogy aláírja a papírt. Ezzel szemben akiknek azt mondták, hogy elkapták a csalót, azoknak csak 10 százaléka írta alá, akiknek pedig annyit hintettek el, hogy lehet, hogy volt csaló a csoportban, azoknak csak 5 százaléka. Dr. Wade szerint ma már szinte mindenki képes meggyőzően hamis videókat vagy képeket készíteni, ezekkel pedig alaposan meg lehet ingatni az emberek figyelmét és érzékelésükbe vetett hitét.
Jobban hiszünk a hamis bizonyítékoknak, mint a szemünknek
Hamisított videobizonyítékok hatására hajlamosak vagyunk "lemondani" arról, amit saját szemünkkel láttunk - állítja a Warwick Egyetem pszichológia tanszékének egyik professzorhelyettese. Kísérletük eredményét az Applied Cognitive Psychology szaklapban publikálták.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.