"2009-re egyértelmű csökkenést vár a piac, a különböző források a hirdetési piac 15-30 százalékos csökkenését jelzik" - áll az Incze Kinga által jegyzett anyagban, amely szerint tavaly még nagyjából stagnált a tévénézés mértéke, a rádióhallgatás lassú csökkenése pedig megállt, miközben tovább csökkent a nagy lefedettségű médiumok (azaz az országos televízió- és rádiócsatornák, a nagy példányszámú és olvasottságú lapok) súlya, ennek nyertesei pedig kisebb lefedettségű versenytársaik voltak.
A médiatípusonkénti fogyasztás ugyanakkor többnyire nem csökken, csak a szétdarabolódás, a fragmentáció vagy az a tény keltett ilyen percepciót, hogy a „mainstreamen” kívül rekedt médiumok nehezebben vagy alig kutathatók, kutatottak, ez pedig nehezebben áttekinthetővé teszi az adatokat.
"A közszolgálati csatornák és minőségi lapok iránti érdeklődés tovább csökkent", ugyanakkor az internethozzáféréssel rendelkezők arányának emelkedése lehetővé teszi, hogy az online médiumok fogyasztása mennyiségi értelemben is versenyképessé váljon az offline médiumokéval - áll az összegzésben, amely szerint "2008-ban alapvető strukturális változások nem történtek a médiapiacon az előző évhez képest"
Drasztikus a válság hatása a hazai médiára
Drasztikus a gazdasági válság hatása a hazai médiafogyasztásra - áll a Magyarországi médiapiaci körkép 2008 című, az ORTT Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézete által publikált kiadvány összegzésén.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.