Bertrand Serlet, az Apple szoftvertervezési részlegének rangidős alelnöke szerint a legutóbbi verzióval rendelkező felhasználóknak a frissítés mindössze 29 dollárba (5400 forintba) kerül.
A Mac OS X 10.6 változata legfeljebb 7 gigabájttal foglal kevesebb tárhelyet. A teljesen a 64 bites processzorokra optimalizált rendszer nagyobb teljesítményt és tökéletesített biztonságot jelent, miközben a régebbi, 32 bites változatra írt alkalmazásokkal is kompatibilis marad.
A Snow Leopard támogatja a Microsoft Exchange Server 2007-es változatát, amelynek segítségével az almás gépek használói a levelezési rendszerüket, névjegyzéküket és naptári bejegyzéseiket Windows-alapú hálózati szolgáltatásokon keresztül is elérhetik.
Péntektől kapható a Snow Leopard
A vártnál korábban, augusztus 28-án jelenik meg az Apple legújabb, Snow Leopard elnevezésű operációs rendszere, amely a számtalan új tulajdonsága mellett az eddigieknél jóval kevesebb tárhelyet igényel.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.