Üzleti elemzők szerint nem feltétlenül bölcs lépés ez a Nokia részéről, ugyanis a múlt évben a mobilkészülékek piacának visszaszorulása miatt a cég bevétele alaposan visszaesett. Mivel a PC-s iparágban is nagyon nehéz profitot termelni, ezért tartani lehet a még nagyobb csökkenéstől. Ugyanakkor Kai Oistamo, a Nokia mobilgyártó részlegének vezetője azt nyilatkozta, hogy tökéletesen tisztában vannak a PC-s piac nehézségeivel és ennek tudatában kapcsolódtak be ők is.
A finn vállalat korábban is próbálkozott már a PC gyártással, de még 1991-ben feloszlatta a részleget, hogy nagyobb hangsúlyt helyezhessen a mobilgyártásra.
A Nokia szeptembertől elérhető "Booklet 3G" elnevezésű Intel Atom processzorral szerelt netbookja a cég vezetői szerint új perspektívát nyújt majd a PC-s világnak, mivel akkumulátora egy feltöltéssel 12 órás üzemidőt garantál annak ellenére, hogy a gép súlya nem haladja meg az 1,25 kilogrammot.
A netbookok olyan olcsó laptopok, amelyeket kifejezetten az interneten való böngészésre optimalizálnak. Az első netbookokat Eee PC néven az Asustek dobta piacra 2007-ben.
Carolina Milanesi, a Gartner üzleti elemzője szerint a Nokia csak akkor juthat igazán komoly üzleti előnyhöz, ha termékei valamilyen egyedi vonással képesek lesznek kitűnni a már most erős konkurenciaharcból.
Az alumínium házba épített 3G/HSPA és Wi-fi kapcsolattal, illetve Bluetooth-szal rendelkező netbook, a nagyfelbontású, HD-videók lejátszásához elengedhetetlen HDMI-csatlakozóval, beépített webkamerával, SD-kártya-olvasóval valamint GPS-vevőegységgel minden bizonnyal sokaknak fog majd tetszeni.
A Nokia be akar törni a laptop-piacra
A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója, a Nokia hétfőn bejelentette, hogy a jövőben laptopok gyártásával, elsőként egy Windows-alapú netbookkal kíván belépni a hordozható számítógépek ádáz verseny jellemezte, de gyorsan bővülő piacára.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.