Page elmondása szerint az "Adding Up the Music Industry for 2008" című tanulmányban nemcsak a zeneipari jövedelmeket akarta összesíteni, hanem egyúttal arra is rá akart mutatni, hogy a különféle zeneipari történések miként alkotnak szerves egészt.
A 2007-es eredményekhez képest tavaly az angol zeneipar 4.7 százalékkal nagyobb jövedelmre tett szert és ugyan a fogyasztók 6 százalékkal kevesebbet költöttek rögzített zenékre (CD-re, MP3-akra), a koncertjegyek eladásai viszont 13 százalékkal nőttek, a zeneipar pedig egyértelműen a digitális terjesztés irányába mozog (a digitális eladások 50 százalékkal nőttek, a fizikai eladások 10 százalékkal csökkentek). Egyúttal drámaian megugrottak a zene hirdetési, szponzorálási és licensing díjai is, az ebből befolyt pénz összege 925 millió font, ez adja egyben a zeneipar becsült értékének egynegyedét.
A tanulmányban az elemző arra is hosszasan kitér, hogy ideje lenne kitalálni, a zeneipar mely szereplői adják befektetésükkel az első löketet a kezdő zenekarok számára. Mindeddig a lemezcégek voltak a fő támogatók, a kérdés viszont már az, hogyan tudjuk támogatni a jövő koncert- és fesztiválzenekarait, akik főként a fellépésekből szerzik majd meg jövedelmük nagy részét.
Page szerint a zenerajongók egyre több platformon hallgatnak és fogyasztanak zenét, ezt pedig el kell fogadniuk a lemezipari szereplőknek, hiába utasítják el a kiadók a kooperációs törekvéseket és nem engedik azt sem, hogy termékük, az album vagy a zeneszám köré egy többszereplős ökoszisztéma alakuljon ki. A közgazdász az illegális fájlcserélés miatt sem emel szót, ez pedig löketet adhat a brit döntéshozóknak ahhoz, hogy újragondolják elképzeléseiket az internetről és a fájlcseréről is.
Brit zeneipar: válság is van, kalózkodás is, mégis több a bevétel
A brit zeneipar aktuális helyzetéről publikálta tanulmányát a brit szerzői jogdíjkezelő társaság vezető elemzője, Will Page. A PRS for Music közgazdásza meglepő módon gyakorlatilag arra mutat rá anyagában, hogy a filecserélés jótékony hatással van a zeneiparra - írja a Zeropaid.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.