Az évtizedes hagyományokra visszatekintő kínai pandatenyésztési programban ez volt az első alkalom, hogy fagyasztott hímivarsejtekkel megtermékenyített panda egészséges utódot hozott világra. "Ezzel a módszerrel elkerülhető a beltenyészet, és könnyebben fenntartható a faj sokfélesége" - magyarázta a kutató.
A pandák alacsony szexuális aktivitása miatt a veszélyeztetett állatokat általában mesterséges megtermékenyítéssel szaporítják. A lehetséges donorok korlátozott száma miatt, rendkívüli áttörésnek számít, hogy az évekkel ezelőtt lefagyasztott spermiumokkal végre sikeres volt a megtermékenyítés. Ezzel a módszerrel egyébként már más országokban is próbálkoztak, de sikereket csak a frissen vett spermiumokkal értek el.
A veszélyeztetett fajnak minősülő, nemzeti kincsnek tartott óriáspandák sorsát Kínában megkülönböztetett figyelem övezi. Az állatok természetes élőhelyén, a közép-kínai Kanszu, Szecsuan és Sanhszi tartományok határvidékén megközelítőleg 1600 pandát tartanak nyilván.
Világra jött az első, fagyasztott spermából fogant panda
A 11 éves Jo-jo helyi idő szerint csütörtök reggel adott életet bocsának a délkelet-kínai Szecsuan tartományban található pandatenyésztő központban - mondta Huang Jen, a központ egyik kutatója.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.