Az Európai Bizottság szerdán elfogadott intézkedései többek között a túl energiaigényes tévékészülékekre, hűtőgépekre, fagyasztószekrényekre, ipar villanymotorokra vonatkoznak. A testület a szigorítás révén 2020-ig 190 terawatt kapacitás áramtermelését szeretné megtakarítani. Ez a mennyiség Svédország és Ausztria együttes évi áramfogyasztásának felel meg. Az említett lépések illeszkednek az energiahatékonyság javítását célzó uniós politikához, amelynek célja, hogy csökkentsék az áramfogyasztást, ezáltal pedig a villamos energia előállítása során keletkező, az éghajlatot felmelegítő gázok kibocsátását. Kisebb berendezésekre vonatkozó korlátozásokat az unió már korábban bejelentett.
Az új intézkedések értelmében a jövőben már csak a leginkább energiatakarékos - a jelenlegi szabályrendszerben A+ besorolású - hűtőgépeket és fagyasztószekrényeket lehet majd forgalmazni, a több áramot igénylő készülékek árusítását 2010 és 2014 között fokozatosan betiltják. Hasonló stratégiát követ a jövő évtől kezdve az unió a tévékészülékek piacán is. Az ipari villanymotoroknál pedig az eddiginél szigorúbb új energiahatékonysági előírásokat készül bevezetni a brüsszeli bizottság.
EU-hadüzenet az áramfaló készülékeknek
Hadat üzent az Európai Unió a túl sok áramot fogyasztó háztartási és ipari elektromos készülékeknek: ezek árusítását a következő években fokozatosan szigorítják, illetve megszüntetik.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.