Az ELI-projekt egy rendkívül rövid impulzusidejű, a jelenleg létező legnagyobb lézernél nagyságrendekkel nagyobb teljesítménysűrűségű, rendkívüli tudományos jelentőségű kutató szuperlézer megépítését célozza összeurópai összefogással. A projekt az európai kutatási infrastruktúra stratégiai tervében szereplő jelentős nagyberendezések egyike.
Lippényi Tivadar, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnökhelyettese elmondta: az ELI előkészítő projektjében francia irányítással tizenhárom ország vesz részt a berendezés terveinek kidolgozásában. A berendezés megépítésére szóló helyszínpályázaton Magyarország mellett Csehország, Franciaország, Nagy-Britannia és Románia versenyzett. Az ELI-programbizottság legutóbbi, párizsi ülésén az a vélemény alakult ki, hogy önmagában egyik pályázó ország javaslata sem elég erős miden szempontból a helyszín kiválasztásához, ezért a pályázókat integrált programjavaslat kidolgozására kérték.
Vlastimil Ruzicka cseh oktatási, ifjúsági és sport-miniszterhelyettes és Lippényi Tivadar közös cseh-magyar javaslat kidolgozásában állapodtak meg. A két ország tudományos és szakmai kompetenciája miatt a magyar és a cseh fél komoly esélyt lát arra, hogy az ő javaslatukat ítélik a legjobbnak októberben.
A berendezés építésének 2011-2014-re becsült összköltsége 400 millió euró. Az első jelentősebb bővítésig tervezett 20 éves üzemidő alatt üzemeltetési költsége évente 50 millió euró. A költségeket az országok önrésze mellett az Európai Unió strukturális alapjaiból finanszírozzák.
Az ELI európai kutatási infrastruktúraként közös irányítással, egységes szervezeti keretek között, két központtal - Prága és Szeged - jönne létre. A fejlesztéseket ezen a két helyszínen végeznék, a kutatás több száz tudósnak adna munkát.
A magyar és a cseh fél szerint a nagyberendezés megépítése hozzájárul az országok és a közép-kelet-európai régió felzárkózásához a tudományos világ élvonalához. A beruházás jellegénél fogva húzóerőként hat a kapcsolódó tudományok és az alkalmazási területek fejlődésére, a helyi gazdaság technológiai színvonalára, segíti innovációs és ipari parkok, innovációs szolgáltatások megtelepedését, valamint hozzájárul további fejlesztések elindulásához.
A sajtótájékoztatón kiosztott ismertető szerint az ELI lesz a világon első olyan berendezés, amellyel a fény és az anyag kölcsönhatását a legnagyobb intenzitással, az úgynevezett ultrarelativisztikus tartományban lehet majd vizsgálni. Kaput nyit a fizika új területeire, és olyan új műszaki fejlesztéseket alapoz meg, mint a relativisztikus mikroelektronika és a kisméretű lézeres részecskegyorsítók.
Az ELI jelentős hatást gyakorol majd az anyagtudományok, a gyógyászat és a környezetvédelem több területére is. A berendezéssel olyan rövid időtartamú fényimpulzusok állíthatók majd elő, amelyekkel megfigyelhetők lennének akár a molekulákon belüli elemi folyamatok is.
Cseh-magyar együttműködéssel építenék meg a szuperlézert
Az Extreme Light Infrastructure (ELI) európai uniós "szuperlézer" nagyberendzés közös, cseh-magyar megvalósítási szándékát jelentette be pénteken Lippényi Tivadar és Vlastimil Ruzicka, a két ország kormányzati ELI-megbízottja Budapesten.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.