Patrick Buehler és Andrew Zisserman, az Oxfordi Egyetem kutatói azt vizsgálták, képes-e egy szövegelemző szoftver videofelvételből megtanulni a brit jelbeszédet. A kutatók először egy algoritmust terveztek, amely révén a számítógép felismerte a jeltolmács gesztusait: a karok pozíciójából megállapította, hogy a képen hol lesznek a kezek, majd a bőrszínű képpontok pozíciójából megállapította, hogy pontosan milyen kéztartás látható éppen a felvételen.
Amikor a kutatók már biztosak voltak abban, hogy a szoftver képes azonosítani a különféle gesztusokat, 10 órányi tévéfelvételt kezdtek el vele elemezni - amin jeltolmács és felirat egyszerre volt látható, majd azt a feladatot tűzték ki számára, hogy tanuljon meg 210 főnevet és melléknevet. A program elemezte az egyes szavakat kísérő jelbeszéd-elemeket, majd hozzákötötték azt a felirat egyes szavaihoz. Ha nem volt biztos, hogy a jelbeszéd melyik része kötődik a leírt szóhoz, a rendszer megvizsgálta, hol fordul elő a szó, majd összehasonlította azon elemeket, hogy pontosíthasas a mozdulat és a szó közötti kapcsolatot. Mindezen módszerrel a rendszer pontosan megtanult 136 szót, a kitűzött feladatot 65 százalékra teljesítve ezzel. A kutatók szerint mindez meglepően magas értéknek számít, mivel egyes szavaknak a szövegkörnyezettől függően különböző jelölései vannak.
Hasonló módszert alkalmazott Helen Cooper és Richard Bowden is a Surreyi Egyetemen végzett kutatások során is, az ő megoldásuk azonban pontosabb eredményeket hozott - kevesebb adat felhasználásával. Szoftverük ugyanis a vizsgált videofelvétel minden egyes jelét végigelemezte, összesítette, hogy melyek a gyakran ismétlődők, majd ezen jeleket összevetette a feliratokkal. Mindezen megoldással gyorsan lehet nagy adathalmazokat feldolgozni.
Olyanok a szoftverek, mint a gyerekek: mindketten tévéből tanulnak
TV-műsorokat nézve tanulta meg a jelbeszéd alapjait két brit szoftver is, egymástól függetlenül. A megoldás titka: a tévéfelvételeken nem csak feliratok láthatóak, hanem jeltolmácsok fordításai is. Mindezek tökéletes alapot adtak a szoftvereknek, írta a New Scientist.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.