A lódarazsak esetenként behatolnak a méhkasba, és megeszik a lárvákat. Az már korábban is tudott volt, hogy a méhek úgy védekeznek a betolakodó ellen, hogy egy körülbelül száz egyedből álló csapat "méhlabdával" körülveszi, és fogva tartja. Ekkor szárnyuk rezegtetésével akár negyvenhat Celsius fokra is felfűthetik a labda belsejét, a lódarazsak pedig hőgutát kapnak bent, míg a méhek jobban bírják ezt a hőmérsékletet. Szakamoto csapata azonban kiderítette, hogy nem csupán a hőség miatt pusztulnak el a lódarazsak. "A negyvenhét fokos hőmérsékletet akár tíz percen át is kibírják" - mondta a kutató a Die Welt című német lap internetes kiadása szerint.
Hő- és gázérzékelőkkel végzett kísérlete során felfedezte, hogy a szén-dioxid koncentrációja meredeken emelkedik egy méhlabdában, ha a hőmérséklet meghaladja a negyvenöt fokot. Egy másik kísérletben pedig megállapította, hogy a lódarazsak túlélési ideje a magas hőmérsékleten jócskán alábbhagy, ha egyidejűleg a szén-dioxid koncentrációja is magas. Tehát két tényező, a meleg és a szén-dioxid kombinációja az, amely megöli a méhlabdába szorult támadót. Az még tisztázatlan, hogy a lódarazsakat a szén-dioxid megmérgezi-e vagy pusztulásuk a magas szén-dioxid-koncentráció esetén fellépő oxigénhiány következménye.
Megfullasztják a méhek a rájuk támadó lódarazsakat
A méhek szén-dioxiddal fullasztják meg az őket megtámadó lódarazsakat - mutatta ki Szakamoto Fumio, a Kyoto Gakuen Egyetem kutatója és csapata az ázsiai óriás lódarazsak ellen védekező japán mézelő méheknél.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.