Egyik legnagyobb aszimmetriánk, hogy a szóbeli ingerek "figyelésében" jobb fülünk erősebb, ez pedig arra mutat, hogy a szóban elhangzott információkat bal agyféltekénk dolgozza fel jobban. Mindezt azonban eddig csak kontrollált laboratóriumi körülmények között figyelték meg.
Luca Tommasi és Daniele Marzolni, a Gabriele d'Annunzio Egyetem kutatói három kísérletet is végeztek a témában zajos, mindennapi körülmények között. Szórakozóhelyeket látogattak meg, első kísérletként pedig 286 szórakozót figyeltek meg, akik beszélgetésbe elegyedtek: 72 százalékuk jobb fülét fordította beszélgetőpartneréhez. A második kísérletben a kutatók mentek oda 160 fiatalhoz, és a hangos zenét éppen nem túlkiabálva érthetlenül halkan motyogtak valamit. A megszólítottak 58 százaléka fordította oda jobb fülét a kutatókhoz.
A harmadik kísérlet során 176 embertől kértek cigarettát és jelentősen nagyobb volt a sikerszázalék akkor, amikor ezt a megszólítottak jobb füléhez hajolva tették - mindez elegendő bizonyíték volt a kutatók számára, hogy a verbális kommunikációt a jobb fül és a bal agyfélteke "uralja".
Egyszerű trükkel könnyebben elérhetjük, amit akarunk
Azt szeretjük, ha a jobb fülünkbe beszélnek, sőt, nagyobb eséllyel teszünk meg dolgokat, ha a kérés nem a bal, hanem a jobb fülünk felől érkezik - bizonyították szórakozóhelyeken végzett kísérletekkel olasz kutatók - adta hírül a Science Daily.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.