Douglas Ming és társai a NASA Johnson Űrközpontjában döbbentek rá arra, hogy amikor talajmintákat és perklorátokat - a Phoenix ezeket az erősen oxidáló vegyületeket találta a Mars talajában - együtt hevítik, akkor a perklorátok nagy mennyiségű oxigént bocsátanak ki, ennek hatására a környezetükben található éghető anyagok meggyulladnak. Mindezek megmagyarázhatják azt, hogy korábban miért nem talált sem a Phoenix, sem pedig a Viking semmilyen szerves életre utaló nyomot a marsi talajvizsgálatok alkalmával - hangzott el mindez egy houstoni tudományos konferencián.
A perklorátok mellett a kutatást zavaró anyagnak jelölte még meg a NASA a vas-oxidokat, valamint egy korábbi feltételezés szerint a szerves élet nyomait olyan reaktív anyagok törölhették el, mint a hidrogén-peroxid. Mindezket elkerülendő a NASA új kutatási módszereket vet be: 2016-ban lövik fel az ExoMars nevű Mars-járót, amelyre egy új vizsgálati eszközt helyeznek el. Az Urey a talajmintákban a szerves vegyületeket az eddigieknél jóval érzékenyebb szenzorokkal keresi, az egyes mintákat pedig melegítés után nem gáz halmazállapotban, hanem vízbe merítve vizsgálja, így nem éghetnek el úgy, mint a perklorát felhevülése során.
Nincs élet a Marson, mert elégettük a bizonyítékokat
Sem a Viking, sem a Phoenix nem talált semmilyen szerves molekulát a Marson, amiből azt gyaníthattuk volna, hogy más bolygón is van élet. A NASA kutatói most egy konferencián bevallották: lehet, hogy volt élet, csak a kutatási módszereknek köszönhetően hamarabb eléghettek a bizonyítékok, minthogy érzékelhettük volna azokat - írja a New Scientist.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.