A világ kimeszelése azért bizonyulhatna jó ötletnek Chu szerint, mivel nem csupán több napsugárzást tudunk visszatükrözni a világos színű felületekről, hanem egyúttal csökkentjük is azt az energiamennyiséget, amivel az épületeket hűvösen tudnánk tartani. Mindezzel annyira vissza tudnánk fogni a karbonemissziót, mintha 11 évig eltüntethetnénk az autóforgalmat a bolygóról.
A fizikus elképzelései szerint minden lapos tetőnek fehérnek kell lennie, a más szögekben álló vagy döntött tetőket pedig hideg színű festékekkel kéne leborítani, amik a hagyományos, sötétebb színekhez képest sokkal kevesebb hőt nyelnek el. (A lapos felületek a rájuk eső napfény maximum 80 százalékát tükrözik vissza, a sötét színűek legfeljebb ennek negyedét tudják csak.) Az autóutakat értelemszerűen nem lehetne teljesen fehéren hagyni, az aszfaltközeli színek jó megoldást nyújthatnának minderre.
A fizikus ötleteit Art Rosenfeld fizikustól merítette, aki a Berkeley laboratóriumaiban két kollégájával kiszámolta: ha a világ 100 legnagyobb városában "kivilágosítanák" a színeket, a városok 44 milliárd tonnányi szén-dioxid kibocsátást spórolhatnának meg. Mindezek mellett jelentősnek tartja azt a 2005-ös határoztatot is, amely kimondta: Kalifornia állam minden kereskedelmi épületének tetejét fehérre kell festeni.
Fehérre festené a világot Obama tanácsadója
Visszafoghatnánk a globális felmelegedést, ha a világon mindenhol fehérre festenénk a tetőket, a járdákat és az utakat. Steven Chu Nobel-díjas fizikus, Obama energetikai tanácsadója szerint Kalifornia jól tette, hogy hasonló döntést hozott pár éve - írja a Times Online.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.