Bár a riasztási rendszer már 2006 óta működik, szükség van arra, hogy az OMSZ térben jobban lokalizált információkat szolgáltathasson - tette hozzá a sajtótájékoztatón Buránszkiné Sallai Márta. Közlése szerint ez egyrészt azért fontos, mert nő a szélsőséges időjárási jelenségek száma és ezzel együtt az előrejelzés iránti igény, másrészt a jelzőrendszer most jelentős túlbiztosítással működik, a meteorológusok pedig nem szeretnének felesleges pánikot kelteni például egy-egy nagyobb területre kiadott riasztással.
A szakemberek a rendszer segítségével Magyarország 174 kistérségére 1-3 órára előre, objektív alapú időjárási veszélyjelzést tudnak készíteni, amely tartalmazza a többi közt a várható legerősebb széllökés erősségét, a várható csapadék mennyiségét, jégeső vagy ónos eső előfordulását. Ide tartozik az érintett területekre történő speciális riasztások kiadása is. Emellett a 6-12 órára előre történő figyelmeztetéseket is figyelemmel lehet majd követni az OMSZ honlapján. Az információkat negyedóránként frissítik. A riasztás az eddigiekkel megegyező módon, színek (sárga, narancs, piros) feltüntetésével figyelmeztet a várható időjárási jelenségekre.
A rendszer kiépítését részben uniós, részben kormányzati forrásból kívánják finanszírozni. Ezért az OMSZ pályázatot nyújtott be az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében, összesen több mint 150 millió forintos támogatást szeretnének elnyerni. Az összegből főként a számítógépes kapacitást fogják finanszírozni. Az új rendszer várhatóan 2011 májusától működik majd.
A szakemberek bíznak abban, hogy az új rendszer csökkenti a társadalom kiszolgáltatottságát az időjárási katasztrófákkal szemben, a gyors és pontos információ ugyanis életeket menthet, az időben meghozott intézkedések pedig nagymértékben mérsékelhetik a károkat.
Kistérségi időjárási veszélyjelző rendszert építenek
Kistérségi időjárási veszélyjelző és riasztó rendszert épít ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), annak segítségével az eddigieknél pontosabb adatok állnak majd a lakosság rendelkezésére a várható időjárási veszélyekről - mondta az OMSZ szakmai elnökhelyettese szerdán Budapesten.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.