A Brain Mapping Foundation a NASA egyik korábbi találmányát, az ENose elektronikus orrot fejlesztette tovább, számolt be a New Scientist a NASA és a Brain Mapping Foundation, valamint a Hope Cancer Center rákkutató intézet kutatói által közösen létrehozott eszközről. A roppantul nagy érzékenységű, sejtszintű szaglórendszer képes megkülönböztetni az egészséges és a rákos emberi sejtek szagát, s a kutatások szerint még a Pepsi és a Coke között is képes különbséget tenni.
Az ENose 16 különböző vezető polimerréteget alkalmaz - mindegyik réteg különböző kémiai anyagokra reagál azzal, hogy bizonyos mértékben megnyúlik, ezzel gyakorlatilag meg is határozza az általa vezetett áramerősséget. Ha a levegő összetételében nincs változás, a polimerrétegek sem változnak. Minden réteg egyedi módon változtatja ellenállását és méretét is, mindezzel pedig nagyon specifikus dolgokat tudunk érzékelni, s a mérésekből nem csupán az agyrák terjedését, hanem a sejtek migrációját is jobban megismerhetjük.
A készülék mindezek mellett katonai célokra, robbanószerek vagy fertőzések felderítésére is alkalmas, képes légúti fertőzéseket érzékelni, az ilyen fejlett bioszenzorokból összeállított rendszereket pedig a jövő egészségügyi érzékelő mechanizmusainak tartja számos szakértő és hírportál.
Az agyrákot is kiszagolja az elektronikus orr
Képes kiszagolni a beteg és rákos sejteket egy újonnan kifejlesztett elektronikus orr, ami sokat segíthet az agyrák kezelésében is, írja a New Scientist.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.