A Min Gu kínai kutató által vezetett ausztrál kutatócsoport műanyagréteg és arany nanorudak keresztezéséből készített egy újszerű adattároló lemezt, amelynek különlegessége abban áll, hogy ugyanazon pontra többféle adatmintát lehet írni anélkül, hogy a különböző adatok interferálnának egymással - azaz egyszerre több dolgot tárolhatunk a lemez ugyanazon ponjtán. Ahogyan a mellékelt ábrán is látható, a kutatók egy pontra hat különböző mintát tudtak felírni, méréseik szerint egy négyzetcentiméteren 1.1 terabytenyi (azaz körülbelül 1700 CD-nyi vagy 250 DVD-nyi) adatot tudnak tárolni. Az adatok rögzítése 1.1 gigabit / másodperccel zajlik, az így megírt korongok pedig a klasszikus CD-khez hasonlítanak: nem lehet őket sem törölni, sem pedig újraírni.
Az írólézer a körülbelül 100 nanométer hosszú aranyrészecskéket megolvasztja és újraformálja, az adatok ilyen módon való tárolása pedig attól is függ, hogy milyen fénnyel világítják meg az adott felületet. A nanorészecskék nem csak az adott színre reagálnak, hanem az őket megvilágító fény polarizációjára is. A Technology Review értesülései szerint a kutatócsoport már megegyezett a Samsunggal, illetve a Shenzhen Sunland Technology kínai elektronikai gyártócéggel is - várhatóan méretes orvosi, banki illetve biztonsági archívumokat fognak tárolni először a különleges korongon - öt dimenzióban.
Öt dimenzióban tárolhatunk adatokat, négyzetcentinként terabájtokat
Négy nagyságrenddel több adatot tárolhatunk CD-méretű korongokon. A felfedezést ausztrál kutatók tették, akik azt mondják: ez az első olyan optikai megoldás, amelyben az adatokat öt dimenzióban tárolják: ebből három a fizikai kiterjedés, a további kettő a fény polarizációja és hullámhossza, írja az MIT Technology Review.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.