Az új megoldás azokat a mozdulokat elemzi, amelyeket a mobil érzékel, és ezeket összehasonlítja egy előre rögzített karlengetéssel - minderről a japán fejlesztők azt állítják, legalább annyira biztonságos azonosításra használni a módszert, mint bármely más biometrikus azonosítót.
Testünk egyes jellemzői, például a karhossz, az izomstruktúra vagy az, ahogyan a telefont kezünkben tartjuk, kimutathatóan tükröződik karmozgásunkban, így mindez számszerűsíthető, kimutatható és feldolgozható. Karunkat kifejezetten nehéz másképpen mozgatni, így hiába látjuk, hogy mások hogyan telefonálnak vagy mozgatják kezüket, ezt utánozni már nehéz.
A KDDI fejlesztői szerint az új azonosítórendszer arra is jó, hogy telefonunkban csak akkor láthassunk egy személyes adatokat tartalmazó mappát, ha bizonyos mozdulatot teszünk kezünkkel (miközben a telefont tartjuk), illetve bizonyos zárolt programokat is hasonló módszerrel indíthatunk el, írja a japán Nikkei BP.
Karlendítés alapján azonosít a japán mobil
Karunk lóbálásából képes bennünket azonosítani egy új fejlesztésű japán mobiltalálmány. Japán legnagyobb mobilszolgáltatója, a KDDI a tokiói technológiai egyetem kutatóival karöltve készítette el az új szisztémát, amelyhez csupán egy mozgásérzékelős mobilra van szükség.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.