Az IT-kutatók a "demokrácia színházának" nevezték a Facebook különböző kísérleteit, amelyek a felhasználók személyiségi jogaihoz kapcsolódtak - írja a brit ITPro internetes magazin.
Februárban a szolgáltatási feltételek megváltoztatása szerint a közösségi honlap tulajdonosai minden olyan tartalmat birtokoltak, amelyet a felhasználók töltöttek ki, vagy fel, még akkor is, azok kitörölték magukat a rendszerből. Az óriási felháborodás miatt az üzemeltetők megígérték, hogy kiszedik az ominózus változtatást, és a felhasználóknak minden addiginál nagyobb szabadságot adva lehetőséget nyújtanak arra, hogy ők maguk alakítsák a Facebook szabályait.
Ugyanakkor az új szabályrendszer nem igazán nyújt lehetőséget arra, hogy a Facebook konkrétan meg is valósítsa "demokratikus" elképzeléseit, illetve a cambridge-i kutatók szerint az egész csak porhintés volt. Ráadásul szerintük jó pár új szabály még nem is legális.
"Nagyjából egyetértünk azzal az elképzeléssel, hogy egy nyitott, átlátszó rendszerré váljon a Facebook" - olvasható a kutatók jelentésében. "Ugyanakkor a most kidolgozott szabályrendszer alapján lehetetlen ezt a célt ténylegesen el is érni, így úgy tűnik, hogy a Facebook vezetősége pusztán üres ígéretekkel szédítette a felhasználókat. Ez még a korábbi perpatvarnál is rosszabb, amely a szolgáltatási feltételek megváltoztatása körül zajlott."
A jelentés szerint a Facebook vezetősége minden bizonnyal jót akart, ugyanakkor a legális és üzleti komplikációk olyan szinten megkavarták ezeket a szép ígéreteket, hogy úgy tűnik: a végén nem lesz egészből semmi…
Továbbgyűrűzik a Facebook személyiségjogi botrány
Cambridge-t kutatók bírálták a Facebookot, mert szerintük ígéreteik ellenére sem sikerült demokratizálni a vezetőségnek a közösségi honlapot.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.