2009 első negyedévének végén még a legnagyobb technikai óriások is kénytelenek elbocsátani dolgozóikat. Csütörtökön több cég is bejelentette leépítéseit: az IBM 5000 amerikai dolgozótól vált meg, az Amazon 210 alkalmazotját volt kénytelen elbocsátani (Nevadából, Pennsylvaniából és Indianából), a Google pedig kétszáz, sales és marketing területen dolgozó alkalmazottját volt kénytelen elmozdítani pozíciójából.
A keresőóriás már eddig is több ezernyi, megbízásos szerződéssel dolgozó külsősét bocsátotta már el. A cég tényleges embereit érintő változtásokról a Google blogon értesülhettek az olvasók, a blogposzt pedig csupán azt írta, hogy a Google túl sok embert alkalmazott azon területeken, ezt pedig a korábbi trendekre alapozott előrejelzéseknek köszönhetik. Ugyanakkor a cég azt állítja: mind a kétszáz alkalmazott kellő időt kap ahhoz, hogy új pozíciót találhasson magának a Google-on belül.
Még a Google sem menekülhet a válság elől
Kétszáz alkalmazottját bocsátja el a Google, jelentette be a cég csütörtökön. Hasonló elbocsátásokról nyilatkozott több technikai óriás is, az IBM-től a Microsofton keresztül a Yahoo-ig.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.