A Skype a Messenger mellett az egyik legnépszerűbb csevegő program, és mivel telefonként is használhatjuk (akár valódi telefonszámokat is hívhatunk segítségével) ezért tulajdonképpen hatékonyabb és többet is tud, mint a Microsoft-féle szoftver. Sokan "okostelefonjukról" (smartphone-jukról) szinte bárhonnan, bármikor felhívhatnak bárkit, ha egy vezeték nélküli internetes hálózat közelébe kerülnek.
Épp emiatt használják a bűnözök is előszeretettel, lévén a Skype másik fontos tulajdonsága, hogy nem lehet lehallgatni - olvashatjuk az ITPro honlapján. Olaszországban például a drog- és fegyverkereskedők, illetve a prostitúcióhálózatokban érdekelt bűnözők manapság szinte kizárólag a Skype-olnak. Úgy tűnik, azonban az európai bűnüldöző szervek megelégelték, hogy az új technológia miatt nem tudnak hozzáférni a leleplező beszélgetésekhez.
Az Európán belüli országok szervezett bűnözése ellen fellépő Eurojust nevű szervezet ugyanis azt szorgalmazza, hogy olyan internetes rendszereket alakítsanak ki, amelyeknek köszönhetően ezentúl a Skype-ot is le lehet majd hallgatni. Carmen Manfredda, az Eurojust olaszországi képviseletének vezetője hangsúlyozta: "ezzel nem az a célunk, hogy a felhasználókat gátoljuk a Skype használatban, vagy visszaéljünk ezzel a lehetőséggel, hanem hogy megakadályozzuk a bűnözőket abban, hogy a Skype, vagy a hozzá hasonló rendszerek segítségével könnyedén lerázzák magukról a bűnüldöző szerveket világszerte. Természetesen figyelni fogunk az emberi jogokra is."
A Skype szóvivője az üggyel kapcsolatban közölte: "A Skype természetesen együtt fog működni a bűnüldöző szervekkel és az Eurojusttal - amennyire ez technikailag és jogilag lehetséges. Ugyanakkor kicsit sajnálatosnak tartjuk, hogy nem vették fel velünk előbb a kapcsolatot, mielőtt ezeket a pontatlan információkat megosztották a nagyközönséggel."
A szervezett bűnözők a Skype-ot használják
Nagy fejtörést okoz az európai bűnüldöző szerveknek a világ egyik legnépszerűbb internetes csevegő telefonáló és videokamerás programja, a Skype. A probléma forrása, hogy a különböző bűnszövetkezetek lehallgathatatlan telefonként használják fel előszeretettel.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.