Toine Manders, a jelentés liberális holland készítője - közelmúltbeli tanulmányokra hivatkozva - úgy fogalmazott, hogy sok esetben ezek a játékok nem veszélyesek, sőt, a fentebb említett fontos készségek fejlesztéséhez járulhatnak hozzá.
A szöveg bizonyos részeiben szembemegy azzal a széles körben elterjedt nézőponttal, hogy egyes videojátékok erőszakosságot ültetnek a gyermekekbe. Elismeri ugyanakkor, hogy nem minden játék felel meg a gyermekek fejlettségi szintjének. Egyes, könnyen hozzáférhető filmek vagy könyvek is elsősorban idősebb közönség számára készülnek. Bizonyos körülmények között egyes programok valóban kiválthatnak erőszakosságot a játékosokból - áll a témáról kiadott sajtóközleményben.
Az EP ezért úgynevezett vörös gombot építene a videojátékokba, amely lehetővé tenné a szülők számára, hogy könnyen ellenőrizzék a játékokat, letiltsák a használatukat vagy korlátozzák a gyermekek hozzáférését. Sürgeti az európai uniós tagországokat, hogy közösen terjesszék ki azt a rendszert, amely aszerint osztályozza és kódolja a játékokat, hogy mely korosztálynak valók.
Statisztikákra hivatkozva Manders azt is megállapította, tévedés azt hinni, hogy a videojáték elsősorban a gyermekek számára kedvenc foglalatosság, ugyanis a játékosok átlagéletkora 33 év.
A szöveg szerint tavaly hétmilliárd euróra rúgott a videojátékokból eredő bevétel az Európai Unióban.
A jelentést márciusban még az Európai Parlament plenáris ülésének is jóvá kell hagynia, de a készítő várakozásai szerint ennek nem lesz akadálya.
A videojátékok sok mindent fejlesztenek
Ösztönzik a számítógépes videojátékok a gyermekek kreativitását, újítóképességét és együttműködési készségét, miközben az erőszakos magatartással nincs egyértelműen bizonyítható kapcsolatuk - véli egy európai parlamenti jelentéstervezet, amelyet Brüsszelben szavazott meg az Európai Parlament belső piaci és fogyasztóvédelmi bizottsága.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.