Az iPhone 3G megjelenése óta sok a panasz a készülék vételi képességeire: van, akiknél megszakadnak az egyszerű telefonhívások, a teljes lefedettségű 3G-s területen a telefon folyton EDGE-et használ, és még sorolhatnánk. A hét elején ki is adott az Apple egy firmware frissítést, de nem ismerte el, hogy a vételi problémákat akarnák kijavítani, szerintük egyszerű „bugtalanításról” van szó. Azok szerint viszont, akik kipróbálták, az update több új problémát is okozott, anélkül, hogy az eddigieket orvosolta volna. Volt, aki azt írta, hogy most már ugyan több térerő tüskét mutat a készülék, ami nagyon szép, de a kapcsolat ugyanolyan lassú maradt. Az új firmware tehát nem oldott meg semmit, viszont többeknél lelassította a telefon szoftverét, annyira, hogy a képek közötti görgetésben szaggatni kezdett a megjelenítés. Azt is rebesgetik, hogy a galibát hardveres hiba okozza, méghozzá az Infeneon terméke, a 3G-s chipset. Piaci elemzők szerint a cég egy kevéssé tesztelt megoldását építhették a telefonba, amivel korábban is akadtak gondok. A készülékek visszahívása dollármilliókba kerülne az Apple-nek, arról nem is beszélve, hogy igencsak megtépázná az új erőre kapott cég hírnevét.
Nyögvenyelős 3G az iPhone-ban?
Az iPhone 3G megjelenése óta sok a panasz a készülék vételi...
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.