A digitális televíziózás 2008-as magyarországi indulásának köszönhetően a szobaantennával rendelkezők az eddiginél sokkal jobb minőséghez és több ingyenes csatornához juthatnak hozzá. Ez már csak azért is nagy szó, mert a néygmillió háztartás mintegy negyede használ ilyen „műsorfogót” Magyarországon. Ez az arány a jövőben sem csökken jelentősen, ugyanis a kisebb településeken élőket, illetve az alacsonyabb jövedelműeket a televíziós szolgáltatók nehezen érik el – legalábbis ez derül ki a BellResearch 2007-es Magyar Infokommunikációs Jelentéséből.
A digitális jelet (DVB-T) is venni képes szobaantennák set top boxszal kiegészítve a televíziós átállás után is használhatók lesznek. Az év második felétől pedig akár 8-9 csatornát lehet majd fogni velük ingyenesen, az eddiginél jobb digitális kép- és hangminőségben.
Mindez egyben azt is jelenti, véli az egyik legnagyobb antennaforgalmazó, a Hama hazai leányvállalatának vezetője hogy a felhasználók egy jó része nem vált technológiát. A szobaantenna a szükséges set top boxszal együtt nem lesz húszezer forint - ez az ár egyrészt már rövid távon versenyképes a kábeltévék minimum csomagjaival, másrészt egyszeri kiadásként hamar megtérül.
Előnybe kerülnek a szobaantennások!
A digitális televíziózás 2008-as magyarországi indulásának...
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.