Vándor Éva



Most akkor sajnáljuk a Beckham fiút? És hogy jön ide Harry herceg?

Nincs a világnak elég baja, még Brooklyn Peltz Beckham is a figyelmünkre, sőt, az együttérzésünkre tart igényt? Hozzászoktunk, hogy Beckhamék a feel good történetekben utaznak, és ha kérik a figyelmünket, akkor szórakoztatást kínálnak cserébe, legyen szó fociról, zenéről, divatbemutatóról vagy valóságshow-ról. Ezúttal adósak a szórakoztatással, de néhány tanulsággal még szolgálni tudnak.


Ez volt a legfontosabb beszéd Davosban? Mark Carney 16 perc alatt felrázta a világot

A kanadai miniszterelnök egyetlenegyszer sem ejtette ki Donald Trump nevét, mégis egy olyan doktrínát vázolt fel a Világgazdasági Fórumon, amely abból indul ki, hogy az amerikai elnököt nem lehet „kezelni”, hogy a világ lényegében egy trollal áll szemben, aki szétveri az elmúlt nyolc évtized „kollektív problémamegoldásának építményét”. Carney-t nem azért tapsolták állva, mert ezt kimondta, hanem azért, mert megoldást is javasolt a problémára.


Másnak nem gyanús, hogy Trump elnökön kezd elhatalmasodni a demencia?

Donald Trump egy évvel a második elnöki beiktatása után egyre jobban rátelepszik a világ pszichéjére. Fáradhatatlanul és fárasztóan szítja egymás után a feszültséget az Atlanti-óceán mindkét oldalán, Dél-Amerikában és a Közel-Keleten. De vajon tényleg fáradhatatlan az amerikai elnök, és főleg: tudja, mit csinál? A közvéleményt jó ideje foglalkoztatja Trump egészségi és mentális állapota, de az amerikai sajtónak csak egy kis szelete vállalkozik arra, hogy kimondja: az elnöknek nemcsak malignus nárcisztikus személyiségzavara lehet, hanem demenciája is.


Trump, a szégyentelen „Nobel-díjas” békeharcos

Az amerikai elnök talán semmire nem vágyott úgy, mint egy Nobel-békedíjra – és esetleg arra, hogy a mennyországba jusson. Az előbbit most „megkapta”. Hogy a díjazott venezuelai ellenzéki vezető mire számított, amikor úgy döntött, hogy szembeköpi saját teljesítményét Donald Trump kedvéért, azt csak sejthetjük. Amit eddig kapott a Fehér Háztól, az viszont több mint szánalmas.


Vándor Éva: Így tartott életben a balett

Az idei év számos örvénnyel tett próbára, és a közéleti zűrzavart elnézve ezzel nem voltam egyedül. Azzal sem vagyok egyedül, hogy a felnőtt balettben olyan biztos pontot találtam, amelyre mindig számíthattam. Sokan – idősek és fiatalok, rutinosak és tapasztalatlanok, edzettek és a formájukat keresők – fedezik fel maguknak ezt a csodálatos műfajt, amely a testet és a lelket is képes megmozgatni. 






Lando Norris megcsinálta: világbajnok lett

Abu-Dzabiban Max Verstappen szerezte meg a győzelmet, de a McLaren brit versenyzőjének az előnyét ezzel sem tudta lefaragni. Oscar Piastri a második helyen zárta a futamot, és a világbajnoki versenyben harmadik lett. Lando Norris a harmadik helyével lett világbajnok, a világbajnoki cím sorsáról mindössze két pont döntött. 


Norris és Piastri viselkedése több mint furcsa az autósportban

A McLaren Lewis Hamilton 2008-as címe után először egyéni világbajnokot avathat idén, de az utolsó előtti futam előtt sem tudjuk még, hogy melyik pilótájuk lesz a befutó. Lando Norris és Oscar Piastri úgy volt képes fej fej mellett és egymás ellen versenyezni a vb-cím tétjével, hogy közben nem esett egymásnak a pályán kívül. A korábbi példák azt mutatják, ez szinte lehetetlen. 





Orbán Viktor szerint Trump keresztény ember, de Jézus vitatkozna ezzel

Az amerikai elnök életútjában semmi sem utalt arra, hogy bármennyire is megérintette volna a vallásos áhítat. Az amerikai politika egyik misztériuma, hogy mégis a kereszténység védelmezőjeként képes pozicionálni magát, és erre játszott rá Orbán Viktor is a washingtoni látogatása apropóján. Lehet, hogy Trump mennybe szeretne menni, de Jézusnak – és a pápának – erről egészen más véleménye van.



Orbán és Trump világában hogyan őrizhetjük meg az ép eszünket?

Kifordult a világ a sarkából, és egyre kevésbé találjuk benne a helyünket, de egy, a legsötétebb időkben próbára tett filozófiai irányzatból talán mégis lehet meríteni. Seneca is ezt tette, amikor olyan zsarnokokkal nézett szembe, mint Caligula vagy Nero. Sztoikus gyorstalpaló az autokrácia árnyékban.


Benyalni Trumpnak: a hízelgés lett a diplomáciai csodafegyver

Orbán Viktor egyelőre csak annyit árult el, hogy ajándékok „szép kis gyűjteményével” érkezett meg Washingtonba, többek között egy sasfejjel díszített késsel, és már jó előre kedves szavakkal illette az amerikai elnököt. Donald Trump elnökként sok mindent átírt, többek között a protokollajándékok kritériumait is. A világ vezetői pedig belementek a hízelgési licitbe.