Lenthár Balázs



Magyar hadifoglyok, nőverő alpolgármester, biztonságos abortusz – Szerkesztőség #16

Szijjártó Péter Moszkvából két kárpátaljai magyar hadifogollyal tért haza, azt állítják Putyin nem kért cserébe semmit, elég neki az elmúlt évtized oroszbarát magyar kormánya. De hogyan hat a magyar választási kampányra az ukránellenesség és az egy hete kirobbant iráni háború? A gyűlöletkeltő kampányok úgy fokozzák az indulatokat, hogy politikai szóváltások fizikai abúzusba torkollnak, aminek most egy fiatal nő lett az áldozata, akit megvert egy alpolgármester. Hogyan érte el egy polgári kezdeményezés, hogy az Európai Bizottság uniós forrásokat bocsát a tagállamok rendelkezésére az abortuszhoz való biztonságos hozzáférés céljából? Ezekről beszélget a héten Lenthár Balázs, Kovács Bálint, Martini Noémi és Rutai Lili.




Hisztéria vagy apátia lesz az egybites kampányüzenetek hatása? – Szerkesztőség #14

Hivatalosan is elindult a választásokra vezető kampányidőszak. De miben érzékelhetünk majd változást, ha már eddig is úgy érződött, hogy folyamatos kampányban élünk? A Fidesz részéről ízelítőt kaphattunk abból, hogy mire készüljünk, olyan mesterséges intelligenciával készített videót tett közzé a párt, ahol magyar katonákat lőnek le az orosz-ukrán háborúban. Földes András videós tudósítóval arról beszélgettünk, hogy valójában milyen a hangulat most Ukrajnában, hogyan élnek túl Mikolajivban azok, akik visszatértek a háború sújtotta városukba. Lenthár Balázs, történész, újságíró arról mesél, hogyan derült ki, hogy Alekszej Navalnij, orosz politikai aktivistát megmérgezték. Serdült Viktória belpolitiki újságíró pedig elmagyarázza mit jelent a kampányidőszak, mire számíthatunk a választásokra vezető hajrában belföldön. A HVG újságíróival Martini Noémi beszélget.




Egy Oscar-díjas krimi is kijöhet abból, ami a Moszkvában lelőtt orosz tábornok merénylete mögött felsejlik

Elképesztően hosszú a listája azoknak a merényleteknek, szabotázsakcióknak, illetve katonai akcióknak, amelyek a GRU parancsnokhelyetteséhez, Vlagyimir Alekszejev altábornagyhoz köthetők. Bár saját egységei imádták, rengeteg ellensége volt, nemcsak külföldön, hanem Oroszországban is. Minél mélyebbre ástunk az ügyben, annál több furcsa részletre bukkantunk.



Orbán akkor szomorú, ha neki kínálják a tockost

Óriási a kormányzati felháborodás, hogy Volodimir Zelenszkij be mert szólni Orbán Viktornak. Akkora, hogy szinte elfelejtjük: a magyar kormány éppen ugyanazt szokta csinálni, amivel mindenki mást vádol folyamatosan. Miért tűnhetett el Kósa Lajos? Hova vezethetnek az orosz–ukrán tárgyalások? Martini Noémi, Serdült Viktória, Pitner Gábor és Lenthár Balázs kibeszélik a Szerkesztőség legújabb részében.


Előbb Kéri László és Schultz Nóra a Fülkében, majd a Szerkesztőség adása a legfontosabb politikai eseményekről

12 vállalás - mi ezt adjuk. Ennek részeként legnagyobb értékünket, prémium felületünket, a hvg360-at fogjuk a választások előtt szabadon, bárki által elérhetővé tenni. Nyitányként Kéri Lászlóval és Schultz Nórával elemeztük a belpolitika és a kampány legújabb eseményeit, majd jött a Szerkesztőség Martini Noémivel, Serdült Viktóriával, Pitner Gáborral és Lenthár Balázzsal








Használja a politika a gyerekeket, miközben lázad a Z generáció – Szerkesztőség

Milyen az, amikor egy oknyomozó újságírótól tudja meg egy telefonos interjú közben a Szőlő utca igazgatója, hogy kikerültek róla felvételek, amiken gyerekeket bántalmaz? Miért tud kormányt dönteni a Z generáció egyes országokban, míg máshol egyre kevésbé foglalkoznak politikával? Reális-e választásokat követelni egy háborúban álló országtól? A Szerkesztőség legújabb adásában többek között ezekről a kérdésekről beszélget Martini Noémi, Gergely Zsófia, Lenthár Balázs és Tóth Jakab.


Mesél a múlt: Oroszország akkor köt méltányos békét, ha rákényszerítik

Az elmúlt bő száz év történelmi tapasztalatai azt mutatják, hogy Moszkva csak komoly kényszer hatására hajlandó olyan békeszerződést aláírni, amelynek nem ő az egyedüli haszonélvezője. Ezek a szerződések rendszerint addig tartanak, amíg az őket életre hívó kényszerítő körülmények is fennállnak, amint ezek megszűnnek, az oroszok felrúgják a békét.