Oroszországból hajthatnak végre orosz célpontok ellen drónos támadásokat az ukrán ügynökök
Amerikai hírszerzési források szerint ezek az ügynökök állhatnak a Kreml elleni dróntámadás mögött is.
Amerikai hírszerzési források szerint ezek az ügynökök állhatnak a Kreml elleni dróntámadás mögött is.
Írt, mulatott, párbajozott, még meg is nősült, ráadásul nem is egyszer. Vay Sándor gróf minden ízében a XIX-XX. századforduló önfeledt aranyifjak életét élte, csak egyetlen bökkenő volt, hogy valójában Saroltának hívták.
A bukaresti kilencek nemzetbiztonsági tanácsadóinak varsói találkozóján a felek egyhangúan kijelentették, hogy készek támogatni Ukrajnát ameddig csak szükséges, és azt is hangsúlyozták, hogy Ukrajna győzelme nagy fontossággal bír Európa egészének biztonságára és stabilitására nézve.
Cikkünket a Tarnóy Péter leleplezéséről szóló hírek ihlették, ám fontos hozzátenni, hogy a brit közéletben viszonylagos rendszerességgel buknak le a csehszlovák állambiztonság egykori ügynökei, még miniszter és miniszterelnöki magántitkár is akadt közöttük.
Egy időben Budapest legszebb nőjének tartották, az általa működtetett műintézmény egyszerre volt irodalmi szalon és luxusbordélyház, ahol a korabeli elit tagjai közül igen sokan megfordultak, még maga a trónörökös, Ferenc Ferdinánd főherceg is, ám Pilisy asszonyt a nagyméltóságú uraknál jobban érdekelték az írók, a viharos viszonyok következménye pedig egy öngyilkossági kísérlet és Krúdy Gyula tönkretett karrierje lett.
A Honvéd Vezérkar főnöke szerint az 1939-ben kitört német-lengyel háborút békefolyamattal kellett volna megfogni ahelyett, hogy világháborúvá szélesítették volna.
Híres és hírhedt figurája volt a XIX. század utolsó évtizedeiben a főváros éjszakai életének a hidegvéréről, vakmerő bátorságáról és krakéler jelleméről ismert hazárdjátékos, párbaj- és botrányhős, Kosztka Emil doktor.
Orbán a Kelet és a Nyugat közötti pufferállam szerepét szánja Ukrajnának, csak kérdés, hogy van-e ráció ebben az elképzelésben, aktuális-e egyáltalán és, ha már itt járunk, azt is megnéztük, hogy van-e bármi köze a hagyományos magyar keletpolitikához.
Lassanként közismertté válik az a fotó, amit egy fővárosi folyóirat, az Élet közölt 1915 tavaszán egy, körúton korzózó, honvédegyenruhát viselő fekete - vagy korabeli szóhasználattal élve - szerecsen férfiről. A korabeli lapok három, egymástól lényegi elemeiben is eltérő verzióban tálalták a férfi történetét, így még hősünk valódi nevét is bizonytalanság övezi. Ami biztos, hogy a Magyar Királyi Honvédségnek volt legalább egy fekete katonája.
Az afrikai ország fővárosában, Kartúmban kirobbant harcok következtében már legalább 180-an meghaltak és közel kétezren megsebesültek, és támadás érte a kartúmi EU-nagykövetet és egy amerikai diplomáciai konvojt is.
A délvidéki mágnás csaknem 50 éven át lakott a fogadóban, az első ott töltött évtizede után minden kapcsolatot megszakított a külvilággal. Utánajártunk, hogy miért csinálta: különcségből, merő emberutálatból, esetleg szerelmi csalódás miatt tette, vagy csupán azért mert nem volt teljesen normális?
Veres István, a „first gentleman” rapid előléptetése adta az ihletet, hogy megnézzük, a korábbi korokban milyen körülmények között éltek hasonló eszközökkel a hatalom birtokosai és arra jutottunk, hogy a Vereséhez hasonló kinevezéseknek háborús és forradalmi időkben, vagy diktatúrák alatt volt divatja.
A Lovakon, nyergekben több szempontból is páratlan alkotás, részben azért, mert a tudományos élet képviselői (történészek, régészek) és a hagyományőrzők együttműködésének gyümölcseként jött létre, részben pedig azért, mert megmutatja, hogy miképpen tud a tehetség, a szakma iránti alázat és a kemény munka felülkerekedni a forráshiányból fakadó nehézségeken.
Bár Petőfi Sándor az 1848-as pesti forradalom egyik vezéralakja volt, az összeférhetetlen természete miatt politikusként gyorsan megbukott és a valamivel sikeresebb katonai pályafutása is konfliktusos volt. Hermann Róberttel, a Magyar Történelmi Társulat elnökével, a Veritas Intézet kutatócsoport-vezetőjével a költő politikai ambícióiról, katonai szerepéről beszélgettünk, többek között kiderül, hogy Petőfi és Kossuth nem szívelték egymást, de megtudjuk azt is, hogy Petőfi volt az egyetlen, akinek sikerült a hadügyminisztérium három vezetőjével is összeveszni.
Lehet-e bíró a történész? Miért fontos morális ítéletet alkotni a múltról? Milyen szempontok alapján érdemes mérlegelni a történeti narratívák között? A mi történetünk-e a történelem? Mi a különbség egy autoriter állam és egy demokrácia múltfelfogása között? Mi köze a történetírásnak a történész személyéhez? Ilyen és ehhez hasonlóan izgalmas kérdésekre kereste a választ Ungváry Krisztián a Blinken OSA Archívum szervezésében indított előadássorozatának első estéjén.
Az Aranybulla-sorozatban megjelenő, pozitív II. András kép alapját lényegében Zsoldos Attila történész, akadémikus kutatásai adták, aki 2010-ben szakított azzal a 2-300 éves trenddel, miszerint a király csak sodródott az eseményekkel és ami jót tett, arra is úgy kényszerítették rá az alattvalói. Mindezek ismeretében nem csoda, hogy Zsoldost is megkeresték a sorozat alkotói, hogy vegyen részt szakértőként a munkában, ám ő a forgatókönyv láttán nemet mondott. Vele beszélgetünk II. András politikájáról, az Aranybulla jelentőségéről, az ellenállási záradék félreértéséről, illetve a történelem és az ideológia viszonyáról. Kiderül az is, valóban egy balkáni összeesküvés végzett-e Gertrúddal, mint azt a sorozat sugallja.
Az áldozatok és bűnösök utáni kérlelhetetlen kutatásunkat rendszerint a múlt sínyli meg a legjobban.
Apróbb érdekességek még lappanghatnak a háttérben, és ha nem is a keményebb összeesküvés-elméletek forgatókönyveibe belesimulva, de felvetődhet egyes amerikai kormányszervek felelőssége is az amerikai elnök elleni gyilkos merényletben.
Nemrég megjelent cikkünk hatására újraéledni látszik a vita a Vitézi Rend szalonképességéről, de úgy tűnik, a cím visszaállítása mellett érvelők vitézebbnek látták a vitézeket, mint amilyenek azok valójában voltak.
Az ukrán infrastruktúra és más polgári célpontok elleni orosz rakéta- és dróntámadások egyik fontos célja a lakosság moráljának rombolása. Természetesen senki nem örül annak, ha rakétázzák az otthonát, ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy mennyire vált be ez a stratégia a történelemben, azaz, rá lehet-e kényszeríteni egy népet pusztán bombázással a kapitulációra?