Hamvay Péter

Csak az apropót várja a Fidesz, hogy levadássza az Indexet

Az Index szerkesztőségének azonnali átvétele helyett a főoldal kontrolljával próbálná semlegesíteni a hírportált a hatalom. A fokozódó harc első áldozata a kiadó vezérigazgatója. A küzdelem azonban nem ért véget attól, hogy egyelőre mindkét fél rendezte sorait.













Erővel próbálja Orbán letolni Karácsony torkán az egész Liget-projektet

Hiába szerette volna a főpolgármester leállítani a Városliget további beépítését, a kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva törvényben akadályozta meg az ellenállást. Így a járvány alatt is nagy tempóban épül a Zene Háza, és a miniszterelnök célja pedig nem lehet más, mint az egész múzeumi negyed befejezése az eredeti tervek szerint.