Szavazzon Schmidt Mária emlékművére!
Turul, gödör, ágyú - újabb I. világháborús emlékmű készül, az ötletpályázat már le is zárult. Mutatunk pár tervet, és arra kérjük olvasóinkat, szavazzák meg, melyiket szeretnék felépülve látni Budapesten.
Turul, gödör, ágyú - újabb I. világháborús emlékmű készül, az ötletpályázat már le is zárult. Mutatunk pár tervet, és arra kérjük olvasóinkat, szavazzák meg, melyiket szeretnék felépülve látni Budapesten.
Több mint száz festményt, rajzot és szobrot mutat be a Magyar Nemzeti Galéria Picasso – Alakváltozások című tárlata. A művészettörténet egyik legnépszerűbb festője számos fő művének megtekintéséhez júliusig tehát nem kell Párizsba utaznunk, elég csak felmennünk a Várba.
A Duna melleti gigantikus Rubik-kocka helyett egy zöld domb rejtené a Nyugati mögött a magyar innovációkat bemutató múzeumot.
„Az MTA nem tart fenn emlékhelyeket legkiemelkedőbb tudósainak sem” – indokolta Lovász László, az MTA elnöke lapunk kérdésére azt a lépést, hogy jelenlegi helyén, Lukács György filozófus egykori otthonában megszűnik a Lukács Archívum és Könyvtár (LAK). Mint a Népszabadság és Magyar Narancs korábban megírta, az MTA – vélhetően, mert kényelmetlen számára a kommunista, bár a világban ma is sok országban elismert filozófus – eltökélte, hogy szétdarabolja a Lukács Archívumot.
Ha arra nem is vennénk mérget, hogy a Ligetben felépülnek a tervezett közgyűjtemények épületei, egy új múzeum biztos lesz a választásokra: ez pedig a Szépművészeti, ami most épp darabokban van. Megnéztük.
Kiszervezés, kiéheztetés, kontroll – egyre inkább a három K határozza meg a magyar kulturális politikát, amely immár a jobboldali szellemi és érdekcsoportok között is háborút gerjeszt.
Egykor magyar gyűjtők tulajdonában volt kilenc Cézanne-festmény is. Mára, egy híján – hol az anyagi kényszer, hol egy csábító ajánlat okán – mind külföldre vándorolt.
Bátor, provokatív, nyitott legyen, és folyamatosan kérdezzen, vagy szakrális hely, templom, stratégiai pont legyen, és igeneket mondjon – ez a tétje a Nemzeti Színház igazgatói posztjáért folyó versengésnek.