Fetter Dóra


„Katasztrófaturistaként jöttünk, hogy megnézzük Orbán Viktort még így, utoljára” – Hódmezővásárhelyen járt a miniszterelnök, ahol tiltakozók hangja a színpadig is elért

Olyan hangosan kiabáltak a rendszerváltást követelők Orbán eheti turnéjának utolsó állomásán Hódmezővásárhelyen, hogy rájuk kellett küldeni a kormánypártot támogató résztvevőket, akik próbálták náluk hangosabban kiabálni, hogy „hajrá, Fidesz!” A miniszterelnök ismét nem volt hajlandó találkozni Márki-Zay Péterrel, a helyi polgármester pedig teával várta, bár egy nappal korábban megszervezett egy „Fidesz-búcsúztatót” is pontosan ott, ahol Orbán és Lázár másnap beszédet mondott. Helyszíni riportunk a kormánypárt kampányrendezvényéről.




„Győzelmi jelentés nincs” – az egyéves Delta programot értékelte a drogügyi kormánybiztos

Tavaly márciusban szigorította a kormány a drogtörvényt, Horváth László hajtóvadászatot indított a kábítószer-terjesztők és fogyasztók ellen. Azóta a rendőrök vittek el bilincsben bulizókat, igazoltattak véletlenszerűen az utcákon, és több mint tízezer esetben intézkedtek. A drogügyi kormánybiztos, egyben a Heves 2-es számú körzetben kampányoló fideszes jelölt azonban nem teljesen elégedett még a több tonna lefoglalt kábítószerrel sem. Azonban elmondta: ha a Tisza győz áprilisban, nem lesz többé Delta program.


A polgármester rendőrt hívott, egy képviselő lemondott – elszabadultak az indulatok a pilisjászfalui testületi ülésen a faluba tervezett akkuhulladékos cég miatt

Rendkívüli ülést tartottak egy Pest megyei faluban, ahol bontásból származó veszélyes hulladékokkal foglalkozó üzemet hozna létre egy cég. A tiltakozó helyiek is megjelentek, petíciót adtak át a polgármesternek, és arról érdeklődtek: miért nem kérdezte meg őket az önkormányzat a Pilisjászfalura tervezett akkuhulladékos üzemről.


Itt az ideje feltenni a kérdést: ma már kínos, ha valaki bepasizott?

Egyre kevésbé vet jó fényt a nőkre, ha romantikus pillanataikból gyártanak tartalmat a közösségi médiára. Úgy tűnik, a párkapcsolat önmagában már nem igazolja a nőiességet, kevésbé tekintenek rá az emberek eredményként, és inkább az tölti el büszkeséggel a nőket, ha egyedülállók. Miből fakad ez, és mennyire igaz Magyarországon? Mit jelent, hogy már a heteroszexualitás is politkai kinyilatkoztatás? Hogyan kapcsolódik ehhez az incel mozgalom? Szakértőkkel beszélgettünk.



Gulyás Gergely: A gödi Samsung-gyár maximálisan biztonságos – ez történt a kormányinfón

A kormány nem tervez vizsgálatot a gödi Samsung-gyár ügyében, mert Gulyás Gergely szerint „erre vannak a hatóságok”. A miniszter kijelentette, soha semmilyen környezetszennyezés, határátlépés, szabálytalanság nem történt a gyár közvetlen közelében, szerinte rémhírterjesztés zajlik. Tagadta azt is, hogy korábban titkosszolgálati jelentés készült, vagy akár kormányülésen szóba került volna a gödi ügy.


A gödi akkugyár botránya lerombolta az iparág renoméját – véli a cégtulajdonos, aki akkuhulladékos üzemet vinne Pilisjászfalura

Érthető az elmúlt napok eseményei miatt, hogy a civilek nem bíznak a hatóságokban, és az önkormányzatban sem – utalt a gödi akkugyári botrányára annak a cégnek, az NT Recyclingnak a résztulajdonosa, amely Pilisjászfalun hozna létre egy akkugyártás során keletkezett hulladékot feldolgozó üzemet. Szerinte ugyanakkor, ha engedélyt kapnak, akkor nem lenne mitől tartaniuk a helyieknek. Időközben a térség tiszás és fideszes képviselőjelöltje is kinyilvánította véleményét a tervezett beruházásról.


Vésztő után most a Pilisben vetné meg a lábát egy akkuhulladékos cég, két tüntetést is szerveznek ellene

Felháborodott civilek szerveznek tüntetést Pilisjászfalun, miután kiszúrták, hogy a település iparterületén lítiumion-akkumulátor gyártásából származó hulladékok hasznosításával foglalkozó üzem létesítését tervezi az NT Recycling Kft. A Pest Vármegyei Kormányhivatalnál már környezetvédelmi hatósági eljárás indult. A település képviselő-testülete is tüntetést szervez, pedig korábban úgy tűnt, nem ellenzik a beruházást.





Szőlő utcai átszervezés: 30 perces látogatás miatt is 5-6 órát utazhat egy törvényes képviselő vagy hozzátartozó

Debrecenbe, Nagykanizsára és Aszódra szállíthatták át a bezárásra ítélt Szőlő utcai javítóintézetből a fiúkat, ami alaposan megnehezítheti a fővárosi törvényes képviselőik, hozzátartozóik helyzetét a látogatásoknál. Molnár László, a Budapesti Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat korábbi vezetője szerint is aggályossá válhat a kapcsolattartás, és felhívta a figyelmet, hogy már a fiatalok átszállításának körülményei sem világosak.



Sokat tanulhatnak a poliamor közösségtől azok, akik megmentenék a házasságukat

Lehet egyszerre több emberbe szerelmesnek lenni? Létezik etikus non-monogámia? Hogyan segíthet egy több évtizede tartó házasságon a nyitás? Dittera B. Andrea kultúrakutató, több poliamor Facebook-csoport adminisztrátora, tanácsadó és Rekvényi Katalin pszichológus beszélt a magyar közösség alakulásáról, tévhitekről, társadalmi elfogadottságról és kirekesztésről.