Nem várták meg a Tisza-kormányt: rektor marad Trócsányi László
Trócsányit tanúként hallgatták meg volt államtitkára, a vesztegetéssel vádolt Völner Pál büntetőperében.
Trócsányit tanúként hallgatták meg volt államtitkára, a vesztegetéssel vádolt Völner Pál büntetőperében.
Egyszerűen törölték a rendeletekből a hatályvesztés határidejét.
Ezért a testület érdemi vizsgálat nélkül visszautasított egy erről szóló panaszt.
A lengyel jobboldali ellenzék vezetője nem hajlandó gratulálni Magyar Péternek.
Pedig arról akkor is más kormánynak és más összetételű Országgyűlésnek lesz joga dönteni, ha vasárnap marad a Fidesz-többség.
Az ismét különvéleményt nyilvánító Schanda Balázs alkotmánybíró azonban figyelmeztetett: a két testület nem vetélytárs, hanem párbeszédet kell folytatniuk.
A jelentést elmulasztó vállalatok, akár kétmilliárd forintos bírságot is kaphatnak.
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúria döntését, amely szerint Orbán Viktor jogsértően kampányolt egy gyerekkel. A testület úgy látta, hogy az ítélet alkotmányellenesen korlátozta a miniszterelnök véleménynyilvánítási szabadságát, és tévesen értelmezte az esélyegyenlőség elvét is.
Barabás Ernő és Barabás Zsolt éveken át pereskedett a Forbes magazinnal.
Az Alkotmánybíróság harmadszorra már érezhető ingerültséggel vitatkozik a legfelső bírói fórummal. Igaz, már csak 3:2 arányban döntött a Kúria-határozat ellen a testület.
A határon embertelenek a menekültek körülményei. Egyelőre semmilyen megoldás nem látszik, a szabályok enyhítése a lengyel belpolitikai feszültségek miatt sem reális.
A viszonylati jegy nem kettő, hanem öt óra hosszat lesz érvényes.
Az építési és közlekedési miniszter alapítványa 16 ezer hektárnyi területtel gazdagodott, azonban nem derült ki, hogy a Jövő Nemzedék Földjének miért van erre szüksége.
A kormány megint több tízmilliárd forintot csoportosított át a kölségvetésben, és kiemelt beruházásnak minősítette egy acélgyár építését.
Kisebb lesz az áfa és a jövedéki adó, de az energetikai cégek különadókra számíthatnak.
Az új jogosítványt megkapják az okleveles kiterjesztett hatáskörű ápolók is.
A jövőre vonatkozó, fokozatos lépésről van szó.
Felháborodásában a papok egy része nem volt hajlandó felolvasni a misén a püspökkari körlevelet.
A testület továbbá visszadobta egy fideszes képviselő panaszát is, aki azt sérelmezte, hogy az NVB elmarasztalta azért, mert egy szakiskolában kampányolt.
Felül kell vizsgálni a cselekvési tervet, a cél, hogy egy bizonyos százalékot ne haladjon meg az egyajánlatos beszerzések aránya.