Újabb fél évig változatlan a diákhitel kamata
Fél évenként hosszabbítják a kamatláb befagyasztását, ez jelenleg 7,99 százalék.
Fél évenként hosszabbítják a kamatláb befagyasztását, ez jelenleg 7,99 százalék.
Kevesebb sajt tartozik majd a hatósági áras körbe.
Konkrétum azonban nincs a határozatban.
A kormány öt hónap után meggondolta magát.
A beosztott pedig ilyenkor nem felelős.
Orbán Viktor jobboldali barátja, Karol Nawrocki elveti Trump elnök egyoldalú béketervét, és kiáll az Európai Unió részvétele mellett.
A héten már kaptak támogatás az iskolák, az egészségügyi intézmények és több város is.
A gyerekek érdeke fontosabb, mint a tanároké – mondta ki az Alkotmánybíróság.
Elutasították annak az aktivistának a panaszát, akit egy „kommunistákra célba lövést” hirdető rendezvény miatt ítélt el a bíróság.
Kinevezésekor még csak ötfős titkárság segítette volna az acélipar megmentésére alig egy hónapja kinevezett kormánybiztost, de mostantól már egy egész stratégiai osztály.
Mindegyik esetben a 2026-os költségvetés terhére történik a folyósítás.
Tizenegy kormányhatározat jelent meg.
A kormány elismeri a világhírű zeneszerző Kurtág György kiemelkedő munkásságát.
A magyar–brunei diplomáciai, gazdasági és oktatási kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett elkötelezett tevékenysége elismeréseként kapta.
Arlótól kezdve Rajkáig több beruházásra is adnak pénzt.
Elég, ha az üzlet területén történt a bűncselekmény, nem csak ha „az üzlet működésével összefüggésben”.
Az új lengyel házelnöknek az elődje lesz az egyik alelnöke, míg a Jog és Igazságosság (PiS) csak olyan jelöltet indítana neki járó alelnöki posztra, akit a többség nem akar megválasztani.
Hétszáz millió forintot adnak az üzemeltetőnek a pluszköltségekre.
Kell hozzá egy szülész-nőgyógyász szakorvos igazolása is.
Kardosné Gyurkó Katalin kinevezése a hétfő esti Hivatalos Értesítőben jelent meg.