Meg is van az első "hőségnap": 30 fokot mértek egy magyar településen április elsején
A korábbi rekord 27,7 fok volt.
A korábbi rekord 27,7 fok volt.
Varga nem azzal tartozik a nyilvánosságnak, hogy „bepillantást engedjen a Magyar Péterrel való kapcsolata mélységébe”.
Szerdán ülést tartott a nemzetbiztonsági bizottság, az ülés után kérdeztük a kormánypárti tagokat arról, mit szólnak ahhoz, hogy a volt igazságügy-miniszter azt állítja, egy hangfelvétellel zsarolta őt Magyar Péter, illetve hogy állítólag Rogán Antal ügyészségi iratokat manipulált. Bábel Vilmos és Vörös László videója.
Gond volt az előválasztásra fejlesztett szoftverrel, vita arról, hogy ki mennyit fizessen a lebonyolításért. A kijelölt időpont meg jövő hét csütörtökön van.
A propagandahálózat leleplezésében fél tucat európai hírszerző szolgálat vett részt, pénzeket a magyar mellett német, belga, francia, holland és lengyel politikusok kaptak.
Tran Dániel, a Tran és Nemes Ügyvédi Társulás társtulajdonosa szerint olyan fajsúlyú dolgokról beszél a volt igazságügy-miniszter, hogy közérdek, társadalmi érdek a nyomozás folytatása, például tanúk kihallgatása. Felmerül a fordított koncepciós per veszélye is.
„Jól emlékszem arra az időszakra. Mert akkor is akadt verbális és fizikai erőszak bőven” – írja egy ponton a volt igazságügyi miniszter. Időközben reagált Magyar Péter.
Összeszedtük, hol tartott Schadl-Völner-botrány akkor, amikor Magyar Péter állítása szerint felvette egy beszélgetését a feleségével, amit az ügyészség mint bizonyíték tud majd felhasználni a Fidesz legnagyobb korrupciós botrányában.
Barátságos Eb-felkészülési mérkőzést játszott a magyar és a török válogatott péntek este a Puskás Arénában.
Talpra magyar, lábunkon a kormányváltó drip!
Állítják, hogy Rogán Antal nem ismeri Schadl Györgyöt, aki Magyar szerint valójában az embere volt.
Novemberben voltak a választások, de azóta sem sikerült megállapodni a többi párttal, valószínűleg szakértői kormánya lesz az országnak.
Miután olvasónktól nemrég telefonon kérdezte egy közvélemény-kutató, hogy mi a véleménye a kegyelembotrányról, elindultunk felgöngyölíteni, kik lehetnek azok, akik a döntések előtt segítenek a kormányzatnak megismerni a választópolgárok aktuális hangulatát.
A külügyminiszter és Szergej Lavrov egymás mellett ültek Antalyában, a jelek szerint jó hangulatban telt az este.
A youtuberek áltak kultikussá tett üdítő olcsóbb lesz, mint a kínai vegyeskereskedésekben, de így is jelentősen túlárazott, pláne ha megnézzük, hogy a német lánc otthonában mennyibe kerül.
A gyerekvédelem Tuzson Bence szerint az áldozatok, különösen a legkiszolgáltatottabbak, a gyermekek segítése végtelen út.
Bibliaórát tartottak szerda este a Hold utcai református gyülekezetben, amelynek Balog Zoltán a vezető lelkésze. Bár a foglalkozást nem ő tartotta, így vele nem találkoztunk, de az oda járó hívőket megkérdeztük az elmúlt napok eseményeiről. Akikkel beszéltünk, mindannyian kiálltak a lelkészük mellett.
Amikor a miniszter exfeleség dönt arról, hogy megtarthatja-e valaki az állami posztjait. Amikor megy az üzenet az azóta miniszterré lett régi ügyvédjelölt barátnak, hogy ha megszűnnek a jól fizető állami állások, akkor „borít” az illető a NER-ről. Amikor az egész mögött ott lehet valamiféle válási megállapodás. Amikor épp ott akad jól fizető állás, ahol a régi védenc a főnök. Összeraktuk az elmúlt napok nyilatkozatait Magyar Péter szakmai és magánéletének színfalak mögötti történetéről.
Ennyit kaptunk reakció címszó alatt a NER eddigi legsúlyosabb botrányára.
A Foreign Policy című amerikai külpolitikai magazin podcastjában mesélte el Amaryllis Fox volt CIA-ügynök, hogyan találkozott Dél-Kelet Ázsiában egy férfival a 2000-es években, akit magyar származású fegyverkereskedőként ír le, és hogyan vette rá arra, hogy ne terrorszervezeteknek adjon el fegyvert, hanem inkább segítsen az amerikaiaknak.