Mint arról már korábban beszámoltunk, a várható nagy létszámra való tekintettel a WSOP szervezői idén is négy első napra osztották a főverseny mezőnyét, vagyis a játékosok négy első nap közül választhattak. Ahogy az lenni szokott, az első napok jóval a maximálisan megengedett létszám alatt zajlottak, a harmadikra már többen jelentkeztek, míg a negyedikre a megszabott 2700-nál sokkal többen igyekeztek bejutni.
A szervezők szerint legalább ötszáz ember maradt le az idei főversenyről, köztük néhány igazi sztárpókeres is. T. J. Cloutier, Patrik Antonius, Layne Flack, Ted Forrest és Brandon Adams sem tudott asztalhoz ülni, mert későn kapott észbe és már betelt a létszám. A szervezők sajnálatukat fejezték ki, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a főversenyre már március elejétől lehetett nevezni.
A Poker24.hu legfrissebb híre: Phil Hellmuth csodálatos bevonulásai - videók
Profi pókeresek maradtak le az idei főversenyről
A World Series of Poker idei főversenyére is már hónapok óta lehet regisztrálni, ám sokan az utolsó pillanatra hagyták a nevezést. Vesztükre.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.