Kubatov Gábor indul az FTC elnöki posztjáért

„Ha engem támogatnak, akkor örömmel tenném, nagyobb erőbedobással, ahogy azt eddig tettem” – mondta a fideszes politikus.

  • HVG

„Októberben indulok az elnök-, illetve az elnökségválasztáson. Én szívesen szolgálnám ezt a klubot tovább. Ha engem támogatnak, akkor örömmel tenném, nagyobb erőbedobással, ahogy azt eddig tettem” – mondta Kubatov Gábor, az Ferencvárosi Torna Club (FTC) elnöke és ügyvezetője a Szarvas Szilveszternek adott interjúban.

„Én mindig szolgáltam ezt a klubot. A klubban engem Gábornak hívnak és nem elnök úrnak. Mindig úgy aposztrofáltam magamat, hogy a klub első számú szolgája vagyok, nem az elnöke. Amikor külföldön vagyok és bemutatnak, mint az elnököt, mindig elmondom, semmi speciális nincs bennem, csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – fogalmazott.

Júniusban arra a kérdésre, hogy megméretteti-e magát, azt mondta: „Nekem mindig a Fradi érdeke volt az első. Ha a Fradinak ez lenne az érdeke, hogy olyan tulajdonos, olyan szponzor, olyan ember kerülne ide, aki méltó erre a posztra, természetesen hátrébb tudnék lépni”.

Múlt héten 30 százalékos költségcsökkentésről és több szponzor várható kieséséről beszélt a Ferencvárosi Torna Club szurkolóinak Kubatov. Konkrétan említette az MVM-et, amelynek támogató szerződése szeptemberben jár le, egy új szerződés vagy esetleges hosszabbítás pedig kérdéses.

Az elnök akkor arra is kitért, mire költötték azt a 25 milliárd forint állami támogatást, amelyet eredetileg a Fradiváros nevű komplexum megépítésére kaptak: többek között egy, a klub energiafogyasztásának harmadát fedező napelemparkot létesítettek a népligeti edzőközpont közelében – vagyis a pénzek, ha nem is az eredeti koncepció szerint, de a klub érdekében hasznosultak.

Hogy ezt megtehették volna-e, azt jelenleg szakértők vizsgálják a sportállamtitkárságon, erről korábban az azt vezető Kálnoki-Kiss Attila beszélt a lapunknak adott interjúban:

„Sorra buknak ki ügyek, de az államtitkárság nem nyomozati hatóság” – interjú Kálnoki-Kiss Attila sportállamtitkárral

„Pillanatnyilag úgy érzem magam, mintha egy közel-keleti fúrótoronyparkban dolgoznék, ahol egyszerre nyolcszáz területen fúrunk lefelé, és hol ezt, hol azt találunk” – mondja Kálnoki-Kiss Attila sportállamtitkár, aki szerint „tizenhat évet nem lehet egyik pillanatról a másikra eltörölni”. A HVG-nek beszélt a tao-rendszer felülvizsgálatáról, a Fradihoz kapcsolódó ügyekről és a hazai sportrendezvények jövőjéről is.

A Fradiváros ügyében a rendőrség is nyomoz, a Belügyminisztérium pedig azt ígérte, minden költést nyilvánosságra fognak hozni.

Nyitókép: Veres Viktor / HVG

Hozzászólások
hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.