Mester és tanítványa – egy megható kép arról, milyen viszonyban van a spanyol és az argentin szövetségi kapitány

De la Fuente egy jól felépített rendszerből emelkedett a csúcsra, míg Scalonit az argentin futball öltözőinek sajátos kultúrája formálta edzővé, ennek ellenére sokkal több bennük a közös, mint elsőre gondolnánk.

  • HVG

Spanyolország szövetségi kapitánya, Luis de la Fuente és az argentin válogatott vezetőedzője, Lionel Scaloni egészen eltérő utat jártak be, mire eljutottak a világbajnoki döntőig. Egy dolog azonban örökre összeköti őket.

2017-ben, amikor Scaloni játékos-pályafutása lezárult, edzői karrierje pedig még nem vett igazán lendületet, beiratkozott a Spanyol Labdarúgó-szövetség UEFA Pro Licence-képzésére, amely az európai futball legmagasabb szintű edzői képesítése.

Itt találkozott először De la Fuentevel, aki a technikai modul oktatója volt, miközben a spanyol U19-es válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott. Scaloni az évfolyam egyik legjobb eredményével teljesítette a képzést, és később többször is elmondta, hogy De la Fuente „rengeteget segített” neki és évfolyamtársainak – eleveníti fel a BBC.

A két szakember között kialakult kapcsolat azóta is megmaradt.

De la Fuente egy jól felépített rendszerből emelkedett a csúcsra, míg Scalonit az argentin futball öltözőinek sajátos kultúrája formálta edzővé. Ennek ellenére sokkal több bennük a közös, mint elsőre gondolnánk.

Mindketten akkor kapták meg a válogatott irányításának lehetőségét, amikor úgy tűnt, a futball már túllépett rajtuk. Mindketten olyan csapatot építettek, amelynek alapját a családias összetartás adja, és amelynek értékrendjét ugyanúgy meghatározza a sport szellemisége, mint a mélyen megélt katolikus hitük.

De la Fuente arra készül, hogy egyszerre legyen világbajnok és Európa-bajnok szövetségi kapitány, míg Scaloni egy lépésre van attól, hogy megvédje a világbajnoki címet.

Minden idők legkülönlegesebb világbajnoki döntője következik

A 39 éves Lionel Messi zsinórban másodszor vagy a 19 éves Lamine Yamal először? Ez is az egyik nagy kérdése a Spanyolország–Argentína világbajnoki döntőnek. A finálét felvezető cikkünkben végigvesszük a csapatok eddigi útját, kitárgyaljuk az erősségeiket és a gyengeségeiket, szót ejtünk az este legfontosabb szereplőiről, valamint arról, hogy mi döntheti el a mérkőzést. Szavazzanak önök is, ki lesz a 2026-os világbajnokság győztese.

Foci-vb 2026

Június 11. és július 19. között az amerikai focivébére figyel a világ. Három házigazda, 16 helyszín, 48 csapat, 104 mérkőzés – sosem rendeztek még ilyen nagyszabású futballtornát. Kövesse a HVG-n a világbajnokság minden rezdülését.

Hozzászólások
hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.