Magyar Péter: A volt barátnőm elcsábított, a lakásban kábítószer volt, amihez nem nyúltam
A Tisza Párt elnöke bejelentést tett „a legújabb kormányzati és titkosszolgálati lejárató akció kapcsán”.
Szűkmarkúan osztották Párizshoz képest.
Három nap alatt elfogyott az összes óvszer az cortinai olimpiai faluban – számolt be a La Stampának az egyik részt vevő sportoló. „Azt ígérték, hogy érkezni fog még, de ki tudja, mikor” – tette hozzá.
Az 1988-as szöuli nyári játékok óta hagyomány, hogy ingyen óvszert biztosítanak az olimpiai faluban. Ugyanakkor Milánóban szűkmarkúan mérték, mert csak 10 ezret osztottak ki a 3 ezer sportolónak, míg két éve Párizsban a 10 ezer résztvevő 300 ezret kapott.
A múlt héten Lombardia kormányzója, Attilio Fontana megosztott egy Insta-bejegyzést is, amelyen a spanyol műkorcsolyázó, Olivia Smart óvszereket mutatott követőinek, rajta a régió sárga logója látható. „Megtaláltam őket” – mondta a videóban és megmutatta, hol lelte a kis csomagokat.
A Telex erre vonatkozó hírének Facebook-posztja alatt Magyar Péter is megszólalt: Én Münchenben vagyok ma – utalt a csütörtöki bejelentésére.
A Tisza Párt elnöke bejelentést tett „a legújabb kormányzati és titkosszolgálati lejárató akció kapcsán”.
(Fotó: AFP/KMSP/Hervio Jean-Marie)
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.