Cser-Palkovics kitette az eladó táblát a Videoton FC-re
December 10-ig várják a pályázatokat.
Cser-Palkovics András szerint tavaszra lehet meg az új tulajdonos.
„Nagyságrendileg tíz érdeklődés volt a klubbal kapcsolatban. Köztük akadt magyar, európai és a kontinensen kívülről érkező jelentkező is. Fontos kiemelni, hogy ez még csak amolyan jelzés volt felénk, a kiválasztási folyamat most kezdődik és első körben a komoly érdeklődőket akarjuk kiszűrni” – mondta Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a Blikknek.
A fideszes politikus azt mondta: Az ajánlatoknak két részből kell állniuk, az egyikben pénzügyi garanciát kell vállalnia a jelentkezőnek, valamint azt is garantálnia kell, hogy a következő öt évben, legalább évi egymilliárd forintot fordít a kft.-re. Másrészt egy sportszakmai koncepciót is le kell tennie, például az utánpótlás működtetésével kapcsolatban. A pályázatban arra is ki kell térni, hogy a befektető milyen kapcsolatot ápolna a szurkolókkal, valamint hogy hogyan hasznosítaná a stadiont.
Amikor Székesfehérvár tavasszal 1 forintért megvásárolta Garancsi Istvántól az NB II.-be frissen kiesett klubot, világossá tették, hogy az önkormányzat csak egy szezon erejéig tud a csapat tulajdonosai lenni, és rögtön elkezdik egy új magántulajdonos keresését. Csütörtökön a pályázatot is kiírták, jelentkezni december 10-ig lehet.
A pályázóknak letétbe kell helyezniük 50 millió forintot a város számláján a pályázati folyamat végéig.
A Blikknek arról is beszélt Cser-Palkovics András, hogy a városi közgyűlés várhatóan januárban tud dönteni arról, hogy kik kerülnek a második fordulóba, márciusban pedig eldőlhet, ki lesz a győztes. A pályázók kiléte ismeretlen. Annyit viszont tudni, hogy önálló fehérvári jelentkező nem volt, olyan viszont akadt, aki helyi és egy konzorcium részeként jelentkezett.
December 10-ig várják a pályázatokat.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.