Meghalt Keleti Ágnes, a világ legidősebb olimpiai bajnoka
Januárban lett volna 104 éves.
Az evangélikus püspök szerint hamarosan tornacsarnokok viselik Keleti Ágnes nevét a világ számos pontján, ami a Deák téri gimnázium esetében is járható út lenne.
Keleti Ágnes temetése idején fekete zászló lobog majd a Deák Téri Evangélikus Gimnázium bejárata fölött is, ahova az ötszörös olimpiai bajnok járt a '30-as években – derült ki Fabiny Tamásnak, az Északi Egyházkerület püspökének Facebook-bejegyzéséből.
A magyar evangélikus egyház volt vezetője írt azokról az évekről, amikor Keleti Ágnes és a testvére, Éva – akkor még Klein néven – a gimnáziumba járt. „Ágnes már ott is kitűnt sokoldalú tehetségével. Nemcsak az iskolai tornaversenyt nyerte meg, de csellón is gyönyörűen játszott. A fennmaradt műsorfüzet szerint 1937 karácsonyán az iskola év végi hangversenyén Kapi-Králik Jenő vezetésével a gimnázium diákjai adtak műsort a díszteremben, ahol a VII. osztályos Klein Ágnes is gordonkázott.”
Arról is megemlékezett, hogy néhány éve váratlanul betoppant a Deák téri gimnáziumba. „Állítólag az icipici tornaterembe is bement, sőt még spárgázott is. Talán még csak 98 éves volt akkor… Bizonyos vagyok benne, hogy hamarosan tornacsarnokok viselik az ő nevét, a világ számos pontján. Bárcsak megérhetnénk, hogy a Deák téri gimnázium – írd és mondd – 90 négyzetméteres tornaterme helyett méltó sportcsarnoka legyen az iskolának, az ország egyik legjobb gimnáziumának…”
A csütörtök hajnalban elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, aki a világ legidősebb élő, egyben a világ valaha élt legidősebb ötkarikás aranyérmese volt. Január 9-én, születése 104. évfordulóján 12 órától vesznek búcsút tőle a Kozma utcai izraelita temetőben.
Januárban lett volna 104 éves.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.