A felkészülés utolsó fázisában vannak és jelenleg fizikai paramétereiket igyekeznek minél jobban feltornázni olyan mozgásformákkal, amelyekkel növelni tudják a tüdőkapacitásukat és erősíteni a keringési rendszerüket - közölte Suhajda Szilárd a köztévében."Szilárddal 2016 augusztusában jöttünk haza egy pakisztáni expedícióról, azóta folyik mind a fizikai, mind a mentális és stratégiai felkészülés, de azért bőven van még tennivalónk" - tette hozzá Klein Dávid.A hegymászók elmondták, hogy a felkészültségnek nagyon fontos szerepe van, de az őket segítő csapat áldozatos munkája nélkül nem tudnának feljutni a hegyre.A sportolók március 28-án indulnak útnak Budapestről, az április az akklimatizálódásról szól majd, a csúcstámadásra pedig saját becsléseik, illetve a jellemző trendek szerint május második felében kerülhet sor.Eddig 7004-en jutottak fel a helyiek által Csomolungmának nevezett hegy tetejére a Himalájában, de kétszáznál is kevesebben vannak azok, akik oxigénpalack nélkül értek fel a csúcsra.Klein Dávid legutóbb az északi oldalról próbálkozott, de a déli oldalt is ismeri, 2005-ben és 2008-ban járt ott.
Klein Dávidék néhány hét múlva indulnak a Mount Everestre
A fizikai és a mentális felkészülésre koncentrál Klein Dávid és Suhajda Szilárd, akik egy hónap múlva, március 28-án indulnak el, hogy oxigénpalack nélkül jussanak fel első magyarként a 8848 méter magas Mount Everestre.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.