Az öböl menti emírség a pályázatában még 12 stadionnal számolt, de most azon dolgozik a FIFA-val karöltve, hogy csökkentse a létesítmények számát."Én voltam az első, aki tárgyalt a katariakkal erről, és azt mondtam, hogy a tizenkettő értelmetlen, a tíz is, a nyolc a jó szám, tekintetbe véve az ország méretét" - számolt be az egyeztetésről a francia FIFA-elöljáró kedden Lausanne-ban, egy fórumon. A nemzetközi szövetség minimum elvárása éppen ez, vagyis nyolc stadion, közte egy 80 ezres.A katari rendezéssel kapcsolatban korábban a vébé időpontja körül bontakozott ki vita. Az eredeti tervben nyári lebonyolítás szerepelt, de ezt a várható forróság miatt sokan nem szeretnék, mostanra pedig az látszik körvonalazódni, hogy télen lesznek a mérkőzések."A világbajnokság télen lesz, most már csak azt kell tudni, hogy télen mikor. Ez olyan kérdés, amelyre a végrehajtó bizottság megpróbál választ találni 2015 márciusában" - jelentette ki Valcke, noha a FIFA-ban még arról sem született hivatalos döntés, hogy valóban télen rendezik-e a 2022-es vb-t.
Nyolc katari stadion elég lesz a FIFA-főtitkár szerint
Értelmetlennek nevezte a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkára kedden, hogy 12 stadiont építsenek a 2022-es katari világbajnokságra. Jérome Valcke szerint "a nyolc az egy jó szám".
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.