Arról, hogy melyik pályázat lesz a győztes, 2015 nyarán dönt a NOB.
Az első téli ifjúsági olimpiát 2012-ben Innsbruck rendezte, a 2016-os esemény pedig Lillehammerben lesz.
Brassó és Lausanne nyújtott be pályázatot a 2020-as, harmadik téli ifjúsági olimpia megrendezésére. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság csütörtökön hozta nyilvánosságra a városok nevét.
Arról, hogy melyik pályázat lesz a győztes, 2015 nyarán dönt a NOB.
Az első téli ifjúsági olimpiát 2012-ben Innsbruck rendezte, a 2016-os esemény pedig Lillehammerben lesz.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.