A NOB delegációjában Bach mellett ott lesz Christophe de Kepper, a NOB főigazgatója és John Coates, a koordinációs bizottság vezetője is.
Thomas Bach szerdától részt vesz a Nemzetközi Antidopping Ügynökség (WADA) johannesburgi kongresszusán is.
Jövő szerdán Tokióba, a 2020-as nyári játékok helyszínére látogat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnöke. Az 59 éves német Thomas Bach először találkozik majd a japán szervezőkkel azután, hogy a szigetország bő két hónapja megkapta a rendezési jogot.
A NOB delegációjában Bach mellett ott lesz Christophe de Kepper, a NOB főigazgatója és John Coates, a koordinációs bizottság vezetője is.
Thomas Bach szerdától részt vesz a Nemzetközi Antidopping Ügynökség (WADA) johannesburgi kongresszusán is.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.